Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Köszöntő sorok - Sallai József: Gazdagító örökség

a globalizáció a különbségek és a sokféleség megmaradása ellen hat, akkor az uniformmal szemben felértékelödnek a kisebb térségek hagyományai, jellegzetességei. így a transzkontinentális régiók, a nagy hadászati zónák stb. mellett továbbra is van és lesz értelme a kultúrák pluralizmusának, lesz varázsa az egyedinek, a különlegesnek, a szabolcsi, beregi, szatmári szokásokról vagy a Krúdy világáról szóló tradicionális ismereteknek, az ezeket feltáró helytörténetnek, függetlenül attól, hogy a mindennapi gyakorlatban egyszer szűkebb, máskor tágabb értelemben találkozunk vele, vagy hogy e múlt eseményei az emlékezet egyéni, hivatalos, esetleg tudományos formájában kerültek-e átörökítésre. És különben is: nem csupán az aranyozott tollal aláírt központi döntések, a nagy események ismerete a fontos, hanem mindezeknek a kisebb térségekben való megnyilvánulásai, hatásai is. Amint az sem lehet közömbös számunkra, hogy a helyi természeti adottságok, gazdasági, népességi mutatók vagy egyes személyek, különleges pillanatok milyen szerepet játszottak valamely település fellendülésében, esetleg az egész országra kiható változások befolyásolásában. Nem lehet tehát a véletlen müve, hogy az új évezredben és a globalizálódó környezetben éppen annak lehetünk a tanúi, hogy az idő, a feledés egyáltalán nem üríti ki azoknak a kisebb térségeknek, városoknak, falvaknak a múltját, amelyek nem a fejlődés fókuszában alakíthatták sorsukat. Erre utal a helyi jelenségek iránt tapasztalható folyamatos, sőt növekvő érdeklődés, amelynek számos jelét látjuk az új tv- és rádióstúdiók működtetésében, a változatos sajtótermékek (lapok, folyóiratok, évkönyvek, helytörténeti kiadványok, útikalauzok) megjelentetésében, honismereti gyűjtemények létesítésében. És akkor még nem is szóltunk az évfordulók megünnepléséről, a jeles személyiségek emlékének az ápolásáról, a helytörténeti napokról, vetélkedőkről, kiállításokról, a védettséget nyert értékeknek a világörökség listájára kerüléséről, a hely ihlette művészeti alkotások, pályamunkák gyarapodó számáról, az emlékhelyek látogatottságáról, újabban pedig az örökkévalóságnak szánt internetes naplók közös vezetéséről. A helyi kultúra példaként felsorolt értékeinek a jelenben való velünk élését természetesen nem tarthatjuk a globalizálódás átmenetileg érvényesülő ellenhatásának. Másról, a születési és lakóhelyünkhöz fűződő, a hozzá bennünket örök hálára késztető lelki kapcsolatunkról - mint eloldhatatlan kötelékről - van szó. Igen, mert a nekünk biztonságos, meleg otthont adó táj, település szinte a minden széppel, jóval kényeztető világ közepét jelenti számunkra, amely mágnesként vonz bennünket, ezért oda mindig visszavágyunk, visszatérünk, miként - Ady Endre hasonlatával - a „föl-földobott kő" lehull a földre. Abból indulunk ki, hogy a történelemnek mi is részei vagyunk, és először e szűkebb pátriánkban leszünk azzá, ahol nyelvben és lélekben az a bizonyos bölcső - Arany János szavaival - „magyarrá ringatott". Itt kezdjük el alapozni, építeni tapasztalatokon nyugvó tudásunkat a világról, jogainkról és kötelességeinkről, miközben találkozunk az átélhető, sokszínű valósággal, kialakul meggyőződésünk a jóról és a rosszról, az emberi együttműködés megtartó erejéről, a nevelő közösség erényeket nemesítő, magatartást formáló,