Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Kövér György: Az eszlári pünkösdi „népizgatottság” (1882. május 29.)

tartottak, hogy a közhangulat lecsillapítása céljából esetleg a helyszínre küldött katonaság tartózkodási költségeit majd a falunak kellene viselnie. A kollektív erőszak elfojtása Ekkoriban már tudósítók hada figyelte az eszlári nyomozás aktuális állását. Május végén azonban olyan hírt röpítettek világgá a napilapok, amely túlmutatott az eddig vázolt békés kereteken. A május 26-án rajzolt szinte idilli képhez képest hirtelen megváltozhatott Pünkösdre a „néphangulat", ugyanis 1882. május 30-án a napi sajtó az eszlári ügy rovatban már arról adott hírt, hogy előző nap, Pünkösd hétfőn egyfelől zsidók gyülekeztek csoportosan Tiszaeszlár déli végénél, a Tiszalök felé vezető útfélen, ami másfelől komoly feszültséget, s a kollektív erőszak atrocitásainak rémét idézte fel a faluban. Hogy mi is történt valójában, azt a korabeli apró részletekből magunknak kell összeraknunk, ugyanis az esemény valahogy kihullott az Eszlárról szóló irodalom emlékezetéből. A történet egyik első változatát Verhovay lapja, a Függetlenség különtudósítója táviratozta Király tel ékről: „ Tegnap este Eszláron kicsibe múlt, hogy véres zavarok nem törtek ki. Alkonyattájt helyből és a vidékről több száz főnyi zsidóság gyűlt össze s rárontottak Solymosiné házára, ki a lánya utáni bánat miatt ágyban fekvő beteg, azt követelve tőle, hogy a leányt adja elő, mert elrejtette, ők látták, mikor Eszter hazajött. Zsidók egész éjjel folyamatosan gyülekeztek tömegesen. Újfalu alatt csoportosulva a lakosságot ingerelték s a legvakmerőbb módon inzultálták. Csak Nagy László ügyész és Bary vizsgáló bíró tapintatának köszönhető, kik előadták, hogy a törvényes megtorlás nem fog elmaradni, hogy a zsidókat az amúgy is felbőszült nép föl nem koncolta. "

4 Innen tudjuk, hogy a leírt eseményre épp akkor került sor, amikor a Solymosi Eszter eltűnése ügyében nyomozó helyettes ügyész és vizsgálóbíró ismét a helyszínen tartózkodott, s hogy a nevezett úriemberek milyen „tapintatosak" (vagyis, milyen ügyesen kezelték a kialakult helyzetet). Szintén a Függetlenségben jelent meg az eszlári plébános, Adamovics József nyilatkozata is, aki az őt ért támadásokra válaszolva kijelentette: „Felhívjuk azt a hazafias 4 Függetlenség, 1882. máj. 31. (A távirat kelte: Királytelek, máj. 30.) Pár nappal később „a fővárosba érkezeti különtudósító" további részletekkel szolgált: „ ...a mondott napon T.-Eszláron a szélrózsa minden irányából mintegy 600 zsidó gyűlt össze, a kik formálisan rárontottak Solymosiné házára, a bútorait felforgatva, ágyholmiját felhányva követelték, hogy Esztert adja elő. " A nagyobb hitelesség érdekében a különtudósító ezúttal önmagáról is elárult néhány apróságot: „ Oly szervezettség feltételezését csak az fogja kellőleg méltányolhatni, a ki úgy ismeri, mint én, ama környék zsidóságát. Tisza-Lök az orthodox Mekka, s az odavaló orthodoxok »szent zsidók« hírében állanak. Szolgabíráskodásom idejében gyakran volt alkalmam meggyőződni a t.-löki zsidók messzeterjedő befolyásáról. " A tisza-eszlári eset. (- s) Függetlenség, 1882. jún. 3. A tiszalöki zsidók befolyásáról szolgabíróként mély benyomást szerzett tudósító valószínűleg nem más, mint Ónody Géza, aki 1871-1875 között töltötte be ezt a posztot. Vö. a pamfletjében Tiszalökről mint a galíciai zsidók Mekkájáról írottakat ÓNODY Géza: Tiszaeszlár a múltban és jelenben. Bp., 1883. (a továbbiakban ÓNODY, 1883.) 212-213. Hogy a cikk végén ö maga cáfol két Ónody Gézával kapcsolatos híresztelést, azt ezek után furmányos figyelemelterelésnek tekinthetjük.