Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Fazekas Rózsa: A nagykárolyi kastély enteriőrje egy 1846. évi inventárium tükrében

A nappali A szalon a családi és a társasági élet fontos színtere. A grófnő nappalijának berendezése gazdagabb volt, mint a grófé. Az ülőbútorok mellett a különböző rendeltetésű asztalok dominanciája figyelhető meg. A kanapé elé való asztalokon kívül volt a szalonban egy ki­sebb ovális, egy nagy kerek és nyolc kis egymásba járó, vagyis összetolható asztal. A tár­salgás mellett a leggyakoribb foglalatosság a kártyázás volt. A társaság nagyságától füg­gően lehetett az asztalokat variálni. A két fehérre festett rámájú, aranyozott szélű tükör alatt gömbölyű lábú konzolasztal állt. A falon nyolc acélmetszet és a tükrök két oldalán lévő aranyozott bronz gyertyatartó díszlett. A nappali zongora nélkül elképzelhetetlen. A mahagóni fából készült zongorát meg­tartották a 18. század végi berendezésből. Karolina grófnő fiatal korában jól zongorázott. Károlyi Mihály visszaemlékezéséből tudjuk, hogy leány korában Párizsban Chopin volt a mestere. 27 Később a Károlyi házaspár mind a hat gyermeke tanult zongorázni. A gróf és a grófnő lakosztálya ízlésesen berendezett, bútorzata kényelmes, az ülőgar­nitúrák kárpitja és az ugyanolyan színű sötétítő függöny angol gyolcsból készült. 28 A gyerekszobák az emeleten kaptak helyet. 1845-ben a Károlyi házaspárnak öt fia volt, de a legidősebb is még csak nyolcéves ekkor. A két idősebb fiú - Gyula és Victor ­már önálló hálószobával rendelkezett, felügyeletüket a huszár látta el. A kisebbeket - Gá­bort és Tibort - a pesztrára, más néven száraz dajkára bízták. István 1845 februárjában született, úgyhogy neki még szoptatós dajkára volt szüksége. Gyula és Victor hálószobájának és nappalijának berendezése nagyrészt új, de nagyon puritán volt. Kék damasztból készült mennyezetes vaságyban aludtak. Az ágyak mellett cseresznyefa éjjeli szekrények álltak. Volt még a hálószobában egy közönséges diófa ágy, rajta világoszöld selyemtakaró. A tisztálkodás és az öltözködés is itt történt. Erre utal a mosdóasztal, a pipereszekrény és egy háromfiókos szekrény, ami a gyerekek ruháinak tá­rolására szolgált. A hálószobát a nappalitól a huszár szobája választotta el, amelyben az alváshoz, a tisztálkodáshoz és a ruhatároláshoz szükséges egyszerű bútorokon kívül egy szobai árnyékszék is található. A gyerekek nappalijában ülőbútorok, asztalok és egy szek­rény volt, játék nem szerepel a leltárban. A kicsik a dajka szobájában aludhattak, mert ott vettek lajstromba két rácsos kiságyat zöld perkálmennyezettel. A rokonok és a barátok elszállásolására 13 vendégszoba szolgált. A szobák hármas funkciót - alvás, tisztálkodás, öltözködés - láttak el, berendezésük kényelmes, nyugodt körülményeket biztosított a vendégek számára. A vendégszobák bútorzata vegyes képet mu­tat. Az ülőgarnitúrák többnyire régiek, a tisztálkodáshoz szükséges felszerelés viszont új. 27 KÁROLYI Mihály: Egy egész világ ellen. Bp., 1965. 13. 28 A grófi nappaliban és az írószobában fehér- és almazöldcsíkos, a háló- és öltözőszobában kékes tarka, a grófnő nappalijában és írószobájában fehér alapon rózsás, a háló- és öltözőszobájában pedig kékes alapon fehér rózsás mintájú anyagot használtak.

Next

/
Thumbnails
Contents