Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok távoli és közeli tájak múltjából - Erdész Ádám: Gyomától Németországig – Kner Imre internálása

Nagykanizsán nem sok időt töltött Kner Imre, további útját a másodfokú fellebbezési határozat kézbesítési kísérleteinek dokumentumaiból követhetjük. Nagykanizsáról május 13-án adták át a sárvári kisegítő toloncháznak. Az egykor müselyemgyárként szolgáló sárvári épületeket már 1939 óta táborként használták. 1944 áprilisában a korábbi toloncházak olyannyira zsúfolttá váltak, hogy újabb internálótábort kellett megnyitni, ez lett a Rába parti Sárvár. A Mosonyi utcai toloncházból, Csillaghegyről, a csendőrségi nyomozóosztályról folyamatosan szállítottak ide embereket. A fogva tartottak között ott voltak a betiltott pártok és a szakszervezetek egyes vezetői, a baloldali mozgalmak tagjai és zsidónak minősített személyek.

33 A sárvári tábornak igen rossz híre volt: barakkokban, egykori üzemépületekben, padlásokon zsúfolták össze a rabokat, gyakorlatilag tábori felszerelés, megfelelő élelmezés nélkül. A másodfokú fellebbezés nyomán született véghatározat Sárvárt is megjárta. Az került a kézbesítési ívre „ ...május 19-én a német katonai parancsnokságnak adtam át németországi munkára"?

4 Május 19-e az a nap volt, amikor Sárvárról az első, mintegy 1000 főt számláló deportált szállítmány elindult Németországba. A vonatokba zsúfolt ezer ember között ott volt valahol Kner Imre... A tábor egyik polgári alkalmazottja a következőketjegyezte fel naplójába ezen a napon: „ 1944. május 19. Az első deportált szállítmány elment (cca 1000 fő). Micsoda őrült munkát végeztünk. Kimutatást emberekről, akiket németországi munkára ad a magyar kormány. Hogy félnek szegények!"

35 Ettől a pillanattól a jól követhető nyomok eltűnnek. A munkaszolgálatból hazatérő Kner Mihály 1945 szeptemberében az apja sorsáról összegyűjtött híreket így foglalta össze Fülep Lajosnak: „Sárváron múlt év május 19-én adták át a németeknek, akik Auschwitzba szállították. Amiket innentől kezdve tudunk róla, azok több embernek nem egészen egybehangzó véleménye és híradása alapján összeállított feltevések: Minden valószínűség szerint az Auschwitztól néhány km-re lévő Monovitzban, az I. G. Farben legújabb gyárában dolgozott. Itt nem volt nagyon rossz dolguk, ami azt jelenti, hogy a koszttól csak a gyengébb szervezetűek haltak éhen, és aránylag kevés volt a kivégzés, és a veréseket is el lehetett viselni. De nem is ez a lényeges, hanem az - ezt saját tapasztalatomból tudom -, hogy akar-e élni az ember vagy sem. Ilyen helyen csak az akaraterő tarthat valakit életben. Apámnak megvolt hozzá az akaratereje, és úgy látszik nem adta fel lelkileg sem a küzdelmet. Az utolsó hír Róla az, hogy ez év január 19-én elindították NyugatNémetország felé. Abban a transzportban, melyben ő is volt, rajta kívül csupa 50 éven aluli munkabíró ember volt. Ha ő 55 éves létére odakerült, az azt jelenti, hogy még 33 Szita Szabolcs: A sárvári internálótábor 1944. évi történetéhez. Vasi Szemle, 1989. 4. sz. 564. (563-569.) 34 A sárvári Kisegítő Toloncház a Gyomai járás főszolgabírájának, 1944. jún. 26. BML, XXI. 9. b. 2661/1948. 35 Idézi: Söptei István: Internáló tábor a Rába partján. A volt sárvári Műselyemgyár háborús évei, 1939-1945. Vasi Szemle, 1988. 3. sz. 394. (377-400.)