Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok távoli és közeli tájak múltjából - Erdész Ádám: Gyomától Németországig – Kner Imre internálása

a két forrás egyértelműen bizonyítja. A Rácz Lajos által írottak egybecsengenek Kner Imre korábbi döntéseivel: mindig következetesen elutasított minden olyan javaslatot, amely valamilyen sokak által alkalmazott mentő eljárásra - például stróman alkalmazására - próbálta rábeszélni. Még ebben a kritikus helyzetben is arra kérte feleségét, ne forduljon közvetlen segítségért senkihez. A maga önérzetes módján szilárdan hitt abban, hogy kiemelkedő könyvművészi, közigazgatási teljesítményének meg kell őt mentenie. Ha szakított volna több mint 50 év alatt kialakított, mentalitásába ivódott elveivel, az alighanem egész világrendjének, tartásának összeomlását jelentette volna. Fia, Mihály egy évvel később találkozott ugyanezzel a dilemmával. A másodfokú eljárás befejeződése előtt egy nappal, április 21-én, éjjel 1 óra 45 perckor a letartóztatottakat elszállították Budapestre a Mosonyi utcai toloncházba. Éjnek évadján szuronyos csendőrök kísérték a szokás szerint párosával sorba állított rabokat a vasútállomásra. Ezúttal is Rácz Lajos volt Kner Imre párja, ő a következőképpen írja le ezt az utolsó gyomai utat: „Szép holdvilágos tavaszi éjszaka volt, az utcák néptelenek. Mindenki aludta az igazak álmát. így lett ez megrendezve, titkolózással. Mégis, mikor elhaladtunk a Kner-nyomda előtt, koppokat hallottunk magunk mögött. A Kner család jött utánunk, távolról kísérték a család fejét, visszafojtott könnyekkel az utolsó útjára. Az állomáson hátra kísértek bennünket, hogy senkivel ne kerülhessünk érintkezésbe. De nem is volt erre készség az utasok közül, mert mindenki meg volt rémülve ennyi fogva tartott láttán. Csak a Kner család merészkedett közel, más család nem is tudta, hogy kísérnek bennünket. Ok még elbúcsúzhattak a család fejétől, sőt még én is kaptam egy kézszorítást Mihály fiától. Ezt még eltűrte a parancsnok. "

29 Kner Imréné egyik levele megőrizte a búcsú pillanatát és az utolsó mondatokat: „Most is előttem van halálsápadt drága arca, drága két szeme, amint engem vigasztalt, engem bátorított... Csodálatosan erős volt, és biztosított, hogy neki nagyon érdekes tanulmány lesz mindaz, amit látni fog, hogy biztosan tanulni fog mindabból, ami most rá vár, és még hasznosíthatja az életben... A gyomaiak a Mosonyi utcai toloncház zsúfolt pincéjébe kerültek, ahová folyamatosan hozták a politikai és más okból letartóztatott embereket. A viszonyokat jellemzendő, Rácz Lajos lejegyezte, a zsúfoltság akkora volt, hogy a foglyok felének állnia kellett, ha a többiek lefeküdtek. Kner Imrét pár nap múlva elvitték a többi gyomai közül, ami Rácz szerint nagyon lesújtotta őt.

31 Felesége április 26-án kapott lapot tőle, ebből megtudta, hogy Nagykanizsán van internálótáborban. (Hivatalos elnevezés szerint Nagykanizsán „kisegítő toloncház" működött.) Nyugtatta az otthoniakat és élelmet kért. Felesége 29 Rácz, 2003. 60-61. 30 Kner Imréné Fülep Lajoshoz, 1944. ápr. 22. In: Erdész, 1990. 256. 31 Kner Imre gyomai és endrödi internált társai közül Rácz Lajos és Libényi Béla a nagykanizsai, a gyomai Vaszkó Imre szabósegéd a ricsei kisegítő toloncházba került. Libényi három hónap után szabadult, Rácz Lajos és Vaszkó Imre ősszel, utóbbi egészen pontosan szeptemberben.