Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Csatáry György: Beregszász a 18–19. században

bizottság 1791. december 30-án kezdett el működni. Feladata abban állt, hogy világosan ál­lást foglaljon Beregszász kérelméről és az úrbérrendezési okiratokban foglalt kötelezettségek­ről. A székváros jogainak ügye a vármegyei közgyűléseken is szerepelt, ahol ide vonatkozó határozatokat is hoztak, továbbá az 1792. április 27-én tartott közgyűlésen is a tanácskozás tárgyát képezte. A Helytartótanácsnak 1794. november 25-i rendeletei elutasították a folyamo­dó Beregszász város a bűnvádi ügyekben bíráskodás és pallosjog megerősítése, a kegyúri jog átruházására és királyi várossá emelésére irányuló kérelmeit. Ugyanakkor a megyei törvény­széket utasították, hogy járjon közbe a viták eldöntése érdekében és a továbbiakban a „kidol­gozandó bánásmód iránti örökös szerződésre nézve" 1 az új megállapodást készítse el. 1794. november 25-én - a Helytartótanács rendeletére válaszul - Beregszász közönsége 1795. március 17-én a 169. szám alatt hozott határozatánál fogva az úrbéri szabályozás ügyét illetően egy új küldöttséget nevezett ki. 8 Ennek eredményeként 1799. szeptember 22-én újra­fogalmazták az úrbéri szerződést. A kinevezett küldöttség véleményét a megyei törvényszék 1799. november 24-én hozott határozatával, továbbá a Helytartótanácsnak 1803. április 26-án kelt rendeletével csekély változtatással ugyan, de helybenhagyták. 9 Az új szerződés akadály­talanul életbe is lép, ha nem zavarta volna az említett négy Bereg megyei község külön állás­pontját bizonyos kérdésekben. Az öt település között áthidalhatatlan nézetellentétek fogalma­zódtak meg, amelyek továbbá is a felek kölcsönös vitáinak tárgyává váltak. Beregszász város ismételten a javaslatok változtatása végett a küldöttséghez előterjesztést adott be. Erre a Hely­tartótanács ellenészrevételeket fogalmazott meg, így a küldöttségi tárgyalások is tovább foly­tak mindaddig, míg az új rendezési javaslatok ellen támasztott igények a Helytartótanács 1810. október 2-án kiadott rendelete alapján el nem enyésztek. Ezután új szerződések, új fel­tételekjöttek létre. A megye által kinevezett küldöttség munkáját így újból megkezdhette. 1812-ben Bereg­szász részéről a számos folyamodványnak köszönhetően ismét megújították mindazon észre­vételeket, amelyek szerint a pontokba szedett igényeket megváltoztatni és átalakítani kérte, mire az uradalom is beadta észrevételeit minderre vonatkozóan. Az említett bizottságok mű­ködése, a felterjesztések megvitatása még sokáig panaszok sorát szülte. A hosszas ügyvitel visszaélésekre adott lehetőséget, ami ellen szintén tiltakozott a város. 10 A peres ügy tárgyilagos folytatásához több adatra volt szükség, amit csak sokára tudtak be­szerezni. Elengedhetetlen lett a városi telkek számának és minőségének meghatározása céljá­ból a hiteles összeírás és a mérnöki felvétel. A megyei küldöttség munkálkodásáról szóló 7 KÁL, F. 10. op. 1. od. zb. 1350. A Magyar Királyi Helytartótanács iratai a Schönborn uradalom, illetve Bereg­szász, Munkács, Vári és más falvak jobbágyai közötti úrbéri viszonyok rendezéséről. 1784-1794.; Uo. F. 10. op. 1. od. zb. 1745. Beregszász város kérelme a Schönbornok által elkövetett jogsérelmek miatt. 1792.; Uo. F. 10. op. 1. od. zb. 1746. A Magyar Királyi Helytartótanács iratai Beregszász kiváltságainak helyreállításáról. 1792. A té­ma érintve: LEHOCZKY, 1999. 108. 8 KÁL, F. 10. op. 1, od. zb. 1806. Dokumentumok Beregszász, Munkács, Vári és más települések kiváltságainak helyreállításáról. 1794-1834.; Uo. op. 1. od. zb. 1828.; Dokumentumok Bereg megye megbízottainak kiküldésé­ről a Munkács-szentmiklósi uradalomba, a beregszászi lakosok panaszainak kivizsgálása ügyében. 1794.; F. 10. op. 1. od. zb. 1858. Szerződéstervezet a Schönbom uradalom és Beregszász között. 1796. 9 KÁL, F. 10. op. 1. od. zb. 1956. Szerződéstervezet (a csatolt dokumentumokkal) a Schönborn uradalom és Bereg­szász között. 1799.; Uo. op. 1. od. zb. 1975. a Schönborn uradalom és Beregszász közötti peres ügyek dokumen­tumai. 1799. 10 Uo. 1806. Dokumentumok Beregszász, Munkács, Vári és más települések kiváltságainak helyreállításáról. 1794—1834.; Uo. op. 1. od. zb. 1149. Beregszászi lakosok panaszai a Schönborn uradalom ellen a törvénytelen ti­zedkivetések ellen. 1775-1812.; Egyes dokumentumok felhasználva: LEHOCZKY, 1999.

Next

/
Thumbnails
Contents