Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
I. 17–18. századi források - Sípos Ferenc: Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegye a 18. század elején. Forrásközlés.
irányuló kívánságunk elősegítésére, nemkülönben a gazdasági javak károsításának elkerülésére, miután mindebből súlyos nélkülözés következhet be, szándékunk, hogy minden munka nélkül élő lusta személy a helyes és igazságos életfeltételeket elnyerhesse. Ezért úgy határoztunk, hogy mindazok a fentiekhez hasonló személyek, akik nem élnek jobbágytelki állományon, vagy akár bármiféle szolgálatra nincsenek kötelezve, sem pedig a közterhek arányos hányadát zsellérként nem teljesítik, hanem egyszerűen kóborlók, bujdosók, lusták, de különben a szolgálat végrehajtására alkalmasak, mindezek hatósági tekintély igénybevételével bárhol találtatnak, akár felfogható jobbágytelkekre, akár a rájuk kiszabható szolgálatra, vagy a hadseregbe való felvételre bevonhatók és alkalmazhatók. És hogy ez a mi kegyes határozatunk célját minél sikeresebben érhesse el, a hasonló kóborló és lusta személyek befogadása és visszatartása mindenki számára tilalmas és semmiképpen sem engedhető meg. Ezekre való tekintettel mindnyájatoknak kegyelmesen parancsoljuk, elrendelve, hogy a fent feltüntetett kóborló személyek ügyében kiadott jelen utasításunkra parancsunkat hajtsátok végre, s az ilyen egyéneket vagy a felfogható jobbágytelkeken, vagy akármiféle alkalmas szolgálatra vagy akár a hadsereg számára vegyétek igénybe, őket mindezekre kényszerítsétek és ilyenre erőszakkal kötelezzétek. Ezzel hajtsátok végre a mi kegyelmesen kinyilvánított komoly kívánságunkat, figyelembe véve a közjó érdekeit is. Császári-királyi kegyünkkel a továbbiakban irántatok jóakaratúan maradunk. Kelt Bécsben, ausztriai városunkban, december 9. napján, az Úr 1702. évében. Lipót Mátyássovsky László nyitrai püspök Hunyadi László s. k. 14. Kassa, 1702. december 16. A Kassai császári és királyi Albizottság átirata Szabolcs vármegyéhez: küldik az uralkodó rendeletét a külföldről hazaszökött magyar katonák ügyében; velük és támogatóikkal szemben az abban foglaltak szerint járjanak el Jelzet: SZSZBML, IV. A. 1/b. Fasc. 4. No. 18. 1703. (latin) Méltóságos, Főtisztelendő, Tekintetes és Nagyságos, Nagytiszteletű, Nemes, Nemzetes, Vitézlő, mint általunk igen tisztelt nemes urak! Üdvözletet és legkészségesebb szolgálataink ajánlását. Vajon ő legszentebb Felsége milyen figyelemmel van a csapatokat elhagyó magyar katonákra és ebben az országban néhány földesúr szokatlan támogatására, mégpedig a csapatokhoz hűtlenek vagy a kötelezettségüket ellenszegüléssel megszegők, továbbá a szolgálatból kiesők iránt, akik a fent említett ő legszentebb Felsége kincstárának kárt okoztak, az Albizottságra igen jóakaratúan ezeket méltóztatott rábízni, a mellékelt másolat 56 által fent címzett Uraságtokkal hivatalosan közöljük, megerősítve az abban foglaltak és elrendeltek megtartását és végrehajtását. És ezek után kívánjuk, hogy fent címzett Uraságtokat óhaj szerint sokáig éltesse Isten egészségesen, maradva Kassán, 1702. december 16-án Fent címzett Uraságtok szolgálatára a legkészségesebbek: A szent császári és királyi Felség Kassai Albizottságának elnöke és ülnökei 56 A másolatot, Lipót rendeletét lásd a 12. szám alatt.