Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Fazekas Rózsa: Károlyi György és Nagykároly

Időközben Nagykárolyt és környékét újabb és újabb földrengések rázták meg. A legnagyobb pusztításra 1834 októberében került sor. Ekkor több épület, többek között a vármegyeháza is annyira megsérült, hogy használhatatlanná vált.

7 Az 1834. november 10-én kezdődő közgyűlésen a rendek arra az elhatározásra jutottak, hogy „ egy alapjából újonnan emelendő épületnek tételét ezennel sem szükségesnek, de célhoz vezetőnek sem találták, ezért egyedül az épület emeletes részének leszedése és a szükséges célokra gerendás padlásolattal való földszinti [részj leglehetőbb költség takarékossággal való kiigazítása rendelendő el. "

8 Tótfalusy Sámuel földmérő az 1835. márciusi közgyűlésre beterjesztette a vármegyeháza helyreállításának tervét, amit a rendek helyben hagytak.

9 Amikor hozzákezdtek az emeleti rész bontásához, akkor derült ki, hogy az épület annyira megsérült, hogy nem lehet helyreállítani, le kell bontani és újat kell építeni.

10 A következő gyűléseken három kérdésben született döntés. 1835 szeptemberében a közgyűlésen jelenlévők többsége úgy határozott, hogy a vármegyeháza maradjon Nagykárolyban.

11 Mivel a régi épületet nem lehetett helyreállítani, újabb, 17 tagú bizottságot állítottak fel, amelyik elkészítette az építendő megyeháza tervét. A rendek Kende Zsigmond alispánt bízták meg, hogy a bizottság által beadott terv szerint valamely jeles architektussal készítesse el a tervrajzot, illetve az előzetes építési költségkimutatást.

12 Még ennek az évnek a végén határoztak arról is, hogy miből fedezzék az építési költségeket. Erre a célra 20 ezer forintot ajánlottak fel a rendek.

13 Károlyi György, aki elégedett volt a döntéssel, jelentős pénzösszeggel, valamint tégla- és faanyaggal járult hozzá az új vármegyeháza építéséhez.

14 A város és a Károlyi család kapcsolatában a 18. század közepétől ellentétes tendenciák figyelhetők meg. Egyrészt Nagykároly a családnak köszönhette megyeszékhellyé válását, ami gazdasági, kulturális szerepét erősítette a térségben, másrészt viszont a korábbiakhoz képest csökkent a város és a szatmári birtokok súlya a család életében. Ez utóbbi jelenség azzal magyarázható, hogy a Károlyiak az ország más részeiben is jelentős birtokokat szereztek. A Nyitra megyei birtokokat Károlyi Sándor vette, Károlyi Antal Harruckern Jozefával kötött házassága révén Csongrád és Békés megyében is kiterjedt birtokokhoz jutott, Károlyi József özvegye pedig 1808-ban megvásárolta a Pest megyei fóti uradalmat. Mivel a családnak nemcsak a birtokállománya, hanem az országos politikai életben való részvétele is bővült, egyre több időt töltött otthonától, a nagykárolyi kastélytól távol. Ha el akarták foglalni a gazdasági és politikai súlyuknak megfelelő helyet a magyar arisztokrácia soraiban, akkor az ebben a körben szokásos reprezentációs követelményeknek is meg kellett felelniük. A Károlyi-Harruckern házasság nemcsak birtokgyarapodást jelentett, hanem két bécsi házat is. Károlyi Antal azonban felismerte, hogy a családnak Pesten is rangjához méltó házra van szüksége. 1768-ban vette meg a Kecskeméti utcában a Harruckern-palota szomszédságában lévő házat. Ettől kezdve a család állandó lakhelyéül a bécsi, illetve a pesti palota szolgált. Nagykárolyba, az ősi családi fészekbe csak látogatóba érkeztek, annak ellenére, hogy Károlyi Antal fia, József 1792-1795 között a kor követelményeinek megfelelően átépíttette, kényelmes otthonná alakíttatta a kastélyt. Nagykároly a következő generáció életében tovább vesztett súlyából. 7 Uo. 3995/1834. 8 Uo. 3301/1834. 9 Uo. 790/1835. 10 CSORBA, 2003. 164. 11 SZSZBML, IV. A. 501. 2818/1835. 12 Uo. 2818., 2836/1835. 13 Uo. 3612/1835. 14 ASZTALOS, 2004. 108.