Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Czapárné Helmeczi Alíz: A Luby család iratai a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban
Czapárné Helmeczi Aliz A Luby család iratai a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban A Luby család megmaradt iratai Luby Margit néprajzkutató kérésére előbb Molnár József budapesti középiskolai tanár őrizetében voltak, majd tőle kerültek 1976-ban a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltárba. 1 Molnár József saját iratait - amelyek között több, a Luby családdal kapcsolatos gyűjtése, feldolgozása is megtalálható - szintén a levéltárnak ajándékozta. 2 Kéziratából tudjuk, hogy Luby Margit 1945-ben utazott szülőhelyére, Nagyarba, de a család lakóházát már teljesen kifosztva találta. A könyveknek, leveleknek, családi iratoknak - amelyek eredeti rendezését feltehetően Luby Károly levéltárnok 3 végezte el - már csak a töredékét találta meg. A családi levéltárból megmaradtak rendszerezését Molnár József kezdte el, csoportosítva a jelentősebb családtagok anyagát. A 2002-ben már a levéltárunkban végzett rendezés során 4 a következő iratcsoportokat alakítottuk ki: A család egyetemét illető iratok - ide kerültek a család származásával kapcsolatos másolatok és a Luby Károly levéltárnok által összeállított leszármazási táblázat. >* Családtagok iratai Személyes iratok - ebbe a csoportba elsősorban a keresztlevelek, anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok, tanulmányokkal kapcsolatos iratok, házasságkötéssel, családi konfliktusokkal összefüggő iratok, hivatali tisztségbe történő kinevezés, megbízás, orvosi vizsgálatokról szóló igazolások, naplók, végrendeletek, gyászjelentések, gyászbeszédek kerültek. Levelezés (családi, hivatali) - ez talán az egyik legszínesebb iratcsoport, hiszen a családtagok egymás közötti levelezéséből jól kitűnik a közöttük lévő kapcsolat mélysége, milyensége. Kiderül, hogy egy-egy bizonyos hivatali tisztség betöltése kapcsán kikkel, milyen társadalmi rétegekkel álltak kapcsolatban a család tagjai, akik között országgyűlési képviselő is volt, ő is sok levelet kapott, amelyekben különböző ügyes-bajos ügyeik elintézéséhez kérnek segítséget a levélírók, vagy éppen a közbenjárást köszönik meg. 1 A gyarapodási naplóban 10/1976. sorszám alatt vételezték be és а XIII. 21. fondszámon helyezték el a Luby csa lád iratait. Levéltári iktatószáma: 1111/1976. 2 XIV. 32. (régi fondszám: XXXI. 2.) Molnár József irodalomtörténész iratai, 17661987. 3 Luby Károly 1830. március 28án született Nagyarban. Tanulmányait, iskoláit Nagykárolyban, Szatmáron és Kas sán végezte, s jogi képesítést szerzett. Hamar a megyei közigazgatásba került, 1872ben Szatmár vármegyei járási gyám lett, majd 1878tól levéltárnoknak választották meg. Nagy kedvvel foglalkozott genealógiával. Tagja volt a Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaságnak. Aktívan levelezett a Társaság tagjaival. így került kapcsolatba Nagy Ivánnal, akivel szoros baráti levelezést folytatott, és aki „Magyarország családai czímerekkel és nemzékren di táblákkal" című munkájához számos, Luby Károly által összegyűjtött szatmári családtörténeti adatot használt fel. A Turul című folyóiratban a Rhédey és a Luby család genealógiáját közölte. 4 A jegyzék a segédlevéltárosi oklevél megszerzéséhez készített és 2002-ben megvédett szakdolgozat mellékletében lévő raktári jegyzék alapján készült. E dolgozat témavezetője, a rendezés és a jegyzékkészítés szakmai irányítója Henzsel Ágota kolléganőm volt, akinek ezúton is köszönetet mondok segítségéért.