Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
I. 17–18. századi források - Balogh István: Szabolcs vármegye katonai terhei a 17. század végén (1682–1690)
hiteles vizsgálatot tartanak a vármegyében beszállásolt katonaság, a várparancsnokok, az átmenő katonák, a vámszedők és harmincadosok által elkövetetett károkozásokról. 67 A kirendelt bizottság, amely szeptember 27-én Kisvárdán kezdte meg a beidézett tanúk kihallgatását, október 9-én még működött. Ez idő alatt 49 falu és mezőváros bíráját, szenátorát, esküdtjeit hallgatta meg - összesen 115 tanút, köztük két szolgabírót, az egyik alispán szolgáit, nemeseket, jobbágyokat. Újváros eskü alatt vallotta írásban már korábban beadott kárát. A károkat vallók ritkán meg tudták nevezni a parancsnokokat is, de általában összegezték az elszenvedett kárt. Előadták a tokaji várkapitány, a harmincadosok, a kallói vásárvámszedők és a tizedszedők visszaéléseit. Kiderült, hogy a Kollonich-commissio és Aspremont generális előtt sem voltak ezek ismeretlenek, mert a vizsgálat előtt kiadott utasításaik is ezektől tiltották az alárendelt parancsnokokat és tisztségviselőket. Az 1689. év ezekkel az intézkedésekkel zárult. A vármegye vezetői Eperjesen megtárgyalták Corbellivel a katonai erővel való behajtást elkerülendő a váradi ostromzár ellátását, erről a december 19-én tartott közgyűlés határozott. Az év utolsó előtti napján pedig Schipko, felső-magyarországi főhadbiztos közölte velük, hogy a téli beszállásolás ez évben elmarad ugyan, de Caraffa haditanácsi elnök a már közölt porciókivetéssel annak összegét 14 928 forintban állapította meg. Ezt és a vármegyére kivetett gabonafelvásárlást a Caraffa által megbízott hadbiztossal kell majd elintézni. 68 A katonák téli beszállásol ására az ezután következő években ritkán került sor. Bár a török elleni háború még egy évtizedig tartott, Várad is még 1692-ig török kézen volt, de a francia háború miatt az adókivetés állandósult, nemcsak a jobbágyok és városi polgárok fizették, hanem a nemesek is. Egy, a levéltárunkban megőrzött kimutatás szerint 1688. május 21. és 1690. október 11. között a vármegye nemes birtokosai, a címeres és taxás nemesek összesen 4871 magyar forint és 78 dénár adót fizettek ki. 69 FORRÁSOK 1. 1685. december 10. Gróf Götzen hadbiztos által kivetett repartició Település Adó (rénes forintban) Megyery Tamás járása Szoboszló 1800 Újváros 500 Nádudvar 200 Ladány 400 Szovát 250 Földes 60 Település Adó (rénes forintban) Debrecen pusztái 280 Adony 300 Mihálydi 180 Téglás 400 Új fehértó 200 Uketyevity Miklós járása Baktalórántháza 200 67 Fasc. 107. No. 47. 1689.[?] (Közölve all. szám alatt.); Fasc. 106. No. 21. é. n. [1688-1691] 68 Prot. 15. fol. 106. 1689. dec. 5.; Fasc. 107. No. 34. Bécs, 1689. dec. 29.; Fasc. 108. No. 13. Eperjes, 1689. dec. 29. 69 Fasc. 106. No. 21. é. n. [1688-1691]