Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Csorba Sándor: A Kölcsey nemzetségrend leírásainak forrásai, változatai

Csorba Sándor A Kölcsey nemzetség rend leírásának forrásai, változatai A Kölcseyek genealógiájának kutatása közben bizonyosan eszünkbe jut a név és nemzet fogalomkörének összefüggése. Ha mégsem, maga a Hymnus írója figyelmeztetne bennünket erre, amikor így ír a nemzetségéről: „A Kölcsey nemzetség már emberemlékezetétől fogva Szatmár megyében törzsökösnek tartatott. A nemzetség levéltárában vágynak levelek fel a 13-dik századig. A nemzetség s a megyeiek elejétől fogva úgy hitték, hogy eredetünket Ázsiából veszszük, s javainkat ex prima occupatione et divisione regni bírjuk. - Ez a nemzetségi régiség el nem korcsosult ivadékban arisztokráciái büszkeséget is ugyan, de szeretetet is táplál a hon, a nemzet és nemzetiség iránt. A költőben az arisztokráciái büszkeség talán nincs, de nemzeti büszkeség (mely szabadság és constitutiókból folyó önérzésből jön) igen sok; s ez a hon és nemzet iránti szeretettel egybe igen természetesen olvad. Magyarország sokat szenvedett; de minden szenvedései után is bir nemcsak egyetemi szép alkotmányt, de szép municipális alkotványt is, mely ha valaha az arisztokrácia elbukik, nem veszteni, hanem nyerni foghat. A municipális alkotmány az, ami a magyar nemzetet fenntartja, s a municipális alkotványban minden egyes nemesnek annyi befolyása lehetvén, amennyit személyes tehetségei engednek: nem mindenkinek saját individualitásától függ-e, hogy magát (wenn auch in einem verjüngten Maaszstaabe) az orbis terrarum uraihoz vagy urai felé emelje?"^ A törvényhatósági rendszer keretében feltűnnek nemzetiségbeli mesterek, vagyis nagy emberek a 14. század folyamán, és praenobiles, azaz főnemesek gyanánt emlegetik őket. A megyék önkormányzataiban ugyan alispánként is találkozhatunk a nevükkel, valójában a szolgabírói tisztség elnyerése jellemző rájuk a 17. századtól kezdve.

2 Az újabb időkben a költő Kölcsey az, aki legmagasabbra emelte nemzetségének tekintélyét és a hivatalbeli szolgálatban elfoglalt helyét a 19. század harmincas éveiben. A honfoglaló magyarság idejébe visszanyúló nemzetség tagjainak megnevezésekor figyelembe kell vennünk a korabeli idők névadásának jellegzetességeit. Közülük is azt a kettőt, amelyik az egyelemű névhez kapcsolódott: egyszerre jelölt, vagyis azonosított valakit, és utalt a névviselő sajátos adottságaira a testi és jellembeli tulajdonságoktól kezdve a rokoni viszonyokon és mesterségeken át a birtokhelyek hollétéig.

3 Ez a hagyomány tovább élt a 11-13. században a honfoglaló és kalandozó magyarok körében, noha a kereszténytérítést követő évszázadokban a keresztségben mindenki kapott egyházi eredetű keresztnevet. Ennek és a társadalmi változásoknak következményeként a 15., legkésőbb a 16. század végéig kialakult a megkettőzött személynév használata, vagyis a kételemű névrendszer. A folyamat kiteljesedésében más szempontok mellett a legerősebb hatást az európai feudalizmus tényezőinek működése jelentette, amikor is a személyek megkülönböztetése elengedhetetlenné vált. Magyarországon a nemesi rend kialakulásával együtt járt az a jellegzetesség, hogy azok, akik 1 KÖLCSEY F., 1960. 3. köt. 504-505. 2 SZIRMAY, 1809-1810. 1. köt. 131-135. 3 KARADY - KOZMA, 2002. 13-20. A jelölt fejezetben a főként Pais Dezső, Melich János, Benkő Loránd, Kálmán Béla kutatásaira támaszkodó rendszerezés kiterjedt szakirodalmat is tartalmaz.