Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Kövér György: Biográfia és családtörténet: Solymosi Eszter és caládja
A tárgyaláson tehát nagy igyekezettel próbálták áthidalni azt a „filmszakadást", ami a vizsgálat során Papp József ófalusi malma és a tótfalusi zsinagóga között tátongott. Ám az utólag felhajtott, s igen bizonytalan és keveset mondó tanúk sem Eszter eltűnését tapasztalták. Az eltűnés maga, amúgy sem könnyen észlelhető jelenség. S elég egy pillantást vetni a kataszteri térképre, hogy lássuk: Papp József malma, Lánczy József ófalusi kertje még nem Ofalu legszélén terült el. Papp Józsefnek ugyan volt rétje és szántója a Belfalu szélén kívül is, az ún. Gőzmalomi kert dűlőrészben, de nem ezt, hanem a jóval beljebb, lakott helyen elterülő malmos kertjét emlegették a tanúk. Lánczynak is volt szántóföldje a Tótfalu gáttól északra fekvő részén, a tárgyalás során hivatkozott házas kertje azonban szintén a faluban terült el, a kert „szegletére" utalás alapján könnyen azonosítható a parányi beugró a térképen a Ofaluból kivezető utcában. (Lásd az 1870-es kataszteri térképmellékletet!) 2. sz. térkép Tiszaeszlár Ofalu és Tótfalu között (1870)