Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Kövér György: Biográfia és családtörténet: Solymosi Eszter és caládja

leánygyermek volt az illető. Azért a fiatal leányokról való gondoskodás látványos demonstrálását hallván nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez már azután történt, hogy Hurinét egy névtelen feljelentés még 1882 nyarán megvádolta azzal, hogy lehet, hogy ő tette el - akár véletlenül - a leányt láb alól. „Miközben a gazdát szelíd jóra való embernek mond [sic!] az egész falu; annál házsáfrjtosabbnak [sic!] mondják feleségét; cselédjeit rendre üti, veri, kínozza, sőt verekedik, s békében vele csak nagyon kevesen élnek. "

65 S a törvényszéki elnök kérdésére maga is elismerte, hogy épp 1882. április elsejének reggelén kétszer is leteremtette a leányt: „Huriné: Haragos akkor annyiban voltam vele, hogy olyan jó gyermek volt és a sertést úgy terengetésével hajtotta és azt szóltam neki, hogy vegyél fel egy fát, mit rimánkodol neki, csak üss rá. A másik, hogy amint az edényt mosta... Az is úgy volt, hogy mondom neki, hogy majd öblítse meg az edényt, de a szappanozó teknőt elfoglaltuk konkollyal, ő meg nem ürítette ki; hanem van egy sütő teknőm olyan, hogy egy köbölt is lehet belőle sütni, és abban akarta a kormos edényt mosni. Hát mondtam, hogy ha cseléd leszesz is, akármi sütő edénynek mindig gondját viseld, mert azért az Isten is megver. Elnök: Ez haragból ment, vagy csak olyan jóakaratú figyelmeztetés? Huriné: csak figyelmeztetés. Igaz, hogy élesen mondtam neki, nem mondom, de hogy komolyan bántottam volna, azt nem mondom. "

66 A szerepfelfogásba tehát a cselédéletre nevelés belefért, a raplis, hisztérikus háziasszony fizimiskáját viszont már jobb volt nyíltan nem vállalni. Az azért így is kiderült, hogy a hanghordozás minden volt, csak nem gyengéd. De legalább az anyagi gondoskodásról mindenáron meg akarta győzni a bírákat. Mint elbeszélte, az április elsejét, szombatot megelőző héten, még csütörtökön, amikor Huriné hazajött a tokaji vásárból, öt forintot készített ki Eszternek a béréből, s kínálta vele az anyját. Solymosiné - Huriné elbeszélése szerint - viszont erre azt felelte: „ hadd legyen majd jövő csütörtökön, ha elereszti Esztert Tisza-Lökre. "

67 Solymosiné viszont a tárgyalás előző napján úgy mesélte, hogy április l-jén reggel látta utoljára Esztert, amikor „avvaljött be, hogy édes anyám, haza hozom majd én is, ide adja majd a Julcsa néném az 5 forintot és az ünnepre majd ruhát fog venni. "

68 Eszter nővére a tárgyaláson két nappal később egyenesen úgy emlékezett, hogy április elsején szombat déltájban a belfaluban találkozott húgával, aki azzal „dicsekedett, hogy 5 frtot ad Julcsa néni vásárra, csizmát vesz. Azt is mondta, hogy most siet, mert a Julcsa néni bemeszelte a pitvart. "

69 Ezek szerint a reggeli szidás nem érvénytelenítette a korábbi ígéretet, ahhoz azonban haza is kellett (volna) időben érni. S az is ténynek tűnik, hogy Eszter a következő héten Tiszalökre készült a vásárba, hogy ruhát vagy csizmát vegyen magának. A történet azonban nem a szokványos úton folytatódott. Eltűnés 1882. április elsején ugyanis Solymosi Eszter nyomtalanul eltűnt Gazdaaszonya a belfalusi boltba küldte el, mivel az új falusi zsidó bolt szombaton nem tartott nyitva. Az út, amelyet többen, többször is lemértek még a későbbiek folyamán, Huri ék házától, az Újfalu déli végétől 65 OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/1. 266-267. (1882. jún. 24.) 66 VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 22.) 67 Uo. 68 Uo. (1883. jún. 21.) Az asszony később azt is hozzátette, hogy az adakozási hajlandóság azért nem buzgott túl Hurinéban, ugyanis a harmadévi bér helyett végül csak egyötödöt adott ki: „Három forintot adott a maga jószántából, mikor már a gyermek eltűnt. " Uo. 69 Uo. (1883. jún. 23.)