Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Kövér György: Biográfia és családtörténet: Solymosi Eszter és caládja
nősült legifjabb János még 1894-ben sem kapta meg. Ez még ekkor is az özvegy anya nevén állt. Hogy az özvegy közben, 1883-ban sem lehetett nincstelen, igazolni látszik az is, hogy amikor 1883 őszén Lápossy János tiszteletes listát állított össze az eszlári nincstelen református szegényekről, akik vagyoni helyzetük miatt képtelenek a református közalap számára adakozni, ebből a névsorból özv. Solymosi Jánosné neve hiányzott. 33 Az anya vitathatatlan szegénysége tehát még ekkor sem lépte át a szegénység és a nincstelenség közötti markáns határvonalat. Nagyjából ez az, amit a strukturális társadalomtörténet forrásaiból - a perbeli narratívakkal kiegészítve - egy szorosabb családtörténethez össze tudtunk szedni. De tovább léphetünk-e innen egy gyermeklány individualitása felé? Solymosi Eszter Azokról a korai éveiről, amelyek általában meghatározzák egy személyiség kialakulását, jóformán semmit sem tudunk. Nem érdemes spekulációkba bocsátkoznunk arra nézve, hogy mit jelenthetett számára apja korai elvesztése. Többet nem érthetnénk meg, mint amit anyja mondott a tárgyaláson Eötvös meglehetősen átlátszó pszichologizáló kérdésére: „jókedvű volt-e a leány vagy néha búslakodott? " - Solymosiné keserűen ezt válaszolta: „Hatod magammal maradtam tíz éve apja halála után, négy éves volt mikor az apja meghalt. Hát ha szomorú lett volna is, lett volna oka. " 34 Iskoláztatás Az 1867 decemberében született Solymosi Eszter az Eötvös-féle népiskolai törvény szerint 1874-ben lépett az iskolaköteles korba. Ezt megelőzően az iskoláztatás szempontjából meglehetősen áldatlan állapotok uralkodtak Szabolcsban, de bátran mondhatjuk, országszerte is. Magyarországon a törvény bevezetése idején a tanköteleseknek mintegy fele járt csak iskolába. 35 Szabolcsban még pár évvel később, a hetvenes évek elején ennél is rosszabb volt a helyzet. 36 Ami Tiszaeszlárt illeti: a reformkorban még külön fiú- és leányiskolát működtetett a faluban a református egyház (még egyet külön a katolikus), ám a leányiskola épülete egyre roszszabb állapotba kerülvén, ott beszüntették a tanítást, s egyazon tanító elé jártak a református fiúk és leányok vegyesen. Az 1869-es népszámlálás szerint mindenesetre a falu férfi népességének 55%-a, a nőknek 63%-a teljesen analfabéta volt, tehát sem írni, sem olvasni nem tudott. 37 Az újfalusi telepítés után hamarosan ott külön „szegényes oskolaházat" emeltek, amely 1866-ra bevakolatlanul üresen állt, de még a bele való tanító javadalmazására is hiányzott a pénzalap. 38 Végül, többszöri nekirugaszkodás és halasztás után az újfalusi iskola 1871. május 33 TtREL, I. 28. j. Körlevelek. 16. d. (1883. nov. 21.) 34 VÉGTÁRGYALÁS, özv. Solymosi Jánosné tanúvallomása (1883. jún. 21.). A lényegen semmit nem változtat, csak az akkurátusság kedvéért jegyezzük meg, hogy apja halálakor Eszter már betöltötte ötödik életévét. 3 5 LÁNG, 1886. 30-31. 36 HEBENY, 1982. 208. A szerző legkorábbi adata szerint Szabolcsban 1872-ben (6-15 éves korra) 45%-os beiskolázottsággal számolhatunk. 37 ÓNODY, 1871. 20-21. Érdemes megjegyezni, hogy míg a nők között magasabb volt a csak olvasni tudók száma, addig az írni és olvasni tudók rovatában a férfiak vezettek. 38 TtREL, I. 28. c. Egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 22. 1864-1866.