Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)
N. Fodor János: A XIII–XIV. század társadalmi és politikai változásai Szabolcs vármegyében
Nemcsak a nagyobb birtokosok szenvedtek sokat az oligarchák hatalmaskodásától, hanem a kisbirtokos nemesség tagjai is. Ezért talárjuk a király oldalán a rozgonyi csatában Apagyi Mihály fia Pétert megyénkből. 18 A vagyonos köznemesi réteg tagjának, Péc nembeli Ibrányi Lukácsnak nevéhez fűződik az egyik legtanulságosabb eset. Az Abák hatalmának fénykorában sok más társához hasonlóan ő is az északkeleti országrész oligarchájának párthívei közé tartozott. 1311-ben, Amadé nádor meggyilkolása után, amikor fiai szerződésre léptek Kassa városával, Lukács is a kezességet vállaló 47 familiáris között szerepelt. Az Abák bukása (1312) után azonban már a király oldalán találjuk, s 1317-ben Macsó ostromában vesz részt. 19 Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy 1312 után a királyi hatalom, és a törvényes rend helyreállításában Szabolcs megye nemessége is tevékenyen részt vett. A társadalom szinte minden rétege óhajtotta már a béke beköszöntét, és az anarchikus állapotok megszüntetését, ezért is támogatták a királyt annyian, főleg azok, akik sérelmeket szenvedtek az oligarcháktól. A megyei közélet és a közigazgatás közben is működött, de igazán csak ezután bontakozhatott ki a maga teljességében. Az oligarchák ellen vívott harcok eredményeként új bárói réteg született az országban. Ekkor kapták vissza birtokaikat a Kállóiak, s egy rövid ideig (13181321) ők állhattak Szabolcs vármegye élén, ettől magasabbra azonban nem jutottak. A megyében betöltött szerepük viszont a XIV. században végig rendkívül jelentős volt, s ezt annak köszönhették, hogy megfelelő időben álltak a király oldalára. Szabolcs megye az Anjou-kor „békés" évtizedeiben Az oligarchák leverése ugyan békés viszonyokat teremtett az országban, de a megyei nemesség életében korántsem. Az oklevelek tanúsága szerint életük nagy részét pereskedéssel töltötték, melynek legfőbb célja a birtokszerzés volt. Emellett rendszeresen részt vettek a királyok hadjárataiban, amint erről néhány oklevél tudósít minket. Például a megyebeli Bácskai Miklós 20 esetében arról értesülünk egy 1332-ben keltezett oklevélből, hogy Pető comesnek, szerviensüknek, és az ő testvéreinek adományozzák néhány szabolcsi birtokukat a szolgálatukban szerzett számos érdemükért, különösképpen pedig azért, mert Pető comes ,J3asarab oláh vajda földjén, ahol a magyarok közül sokan az oláhok [Olachorum] keze által elestek, saját vére ontásával és fáradságával Németh, 1993. 173. Engel Pál: A nemesi társadalom a középkori Ung megyében. Bp., 1998. 79.; Kristó, 1978. 6063.; 1317: Németh, 1993. 173. A Gutkeled nemzetség szólátmonostori ágának tagja, örökösei 1342 után a szlavóniai Körös megyében telepednek le. A családról bővebben lásd N. Fodor János: A Gutkeled nemzetség Szólátmonostori ága az Anjou-korban. Turul, 2000/3^1. füzet 101-102.