Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Novák Veronika: Nyitra, Bars és Abaúj vármegyék tisztségviselői és oklevélkiadásuk 1526-ig

maz W M Közelebbről megvizsgálva azon okleveleket, amelyen fennmaradtak, elmondhatjuk, hogy közülük egy eltér az eddig ismert oklevelektől, ugyanis megyei rendeletet tartalmaz és kiadója a megye nemesi közönsége volt. Mind a négy oklevél tartalmaz korroborációt is. A négy pecsét azonos nagyságú, 12 mm átmérőjűek. A WM kezdőbetűk minden esetben a későgót pajzs fölött van­nak elhelyezve. Mind a négy pajzson fegyveres kar van ábrázolva. Az első pe­cséten a fegyveres kar országalmát, a másodikon virágcsokrot, a harmadikon kivont kardot és a negyediken védekező állású kardot tart. Nem zárhatjuk ki, hogy a W M iniciálék esetleg a vármegyét jelölik. Persze ennek bizonyítása nem egyszerű, s minden bizonnyal csak további oklevelek előkerülése döntheti el ezt a kérdést. A megye által kiadott oklevelek gyakran hasonlítanak formájukban és felépí­tésükben is a hiteleshelyek által kiadott oklevelekhez. A megyék által kiadott oklevelek azonban elsősorban a megye bírósági hatáskörének termékei. Annak ellenére, hogy csak elvétve foglalkoznak velük a helytörténet kutatók, érdekes adatokat tartalmaznak egy-egy település történelmére is.

Next

/
Thumbnails
Contents