Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Takács Tibor: Nyíregyháza legnagyobb adófizetői 1927, 1930, 1940

tó, amellett természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a kereseteknek a válság nyomán bekövetkezett csökkenését sem. A házbirtok jelentőségét mutatja, hogy nemcsak sokan fizettek utána adót,, hanem egy-egy évben a nagyszámú házadózó virilis legkevesebb 44 %-a csak ez alapján is virilis lett volna, s majd kétharmaduk (1930-ban viszont 98 %-uk!) bekerülésében szerepet játszott ez az adónem. Ez nem véletlen, hiszen a listán megjelenők, még ha nem is házaik bérbeadásából éltek, többnyire a város köz­pontjában lévő nagyméretű lakóházakkal rendelkeztek. Viszonylag sokan fizet­tek földadót is, ám a felkerülésben ehhez képest jóval kisebb volt a szerepe: a földadózó viriliseknek csak kevesebb mint harmada (1930-ban csak ötöde) ese­tében jött számításba, míg a csupán ez alapján bekerülők száma még kisebb volt. Ennek az lehetett a magyarázata, hogy a város jelentős házbirtokosai, ke­reskedői közül viszonylag sokan rendelkeztek kisebb földbirtokkal, általában szőlővel, gyümölcsössel: az ezek utáni földadó elenyésző volt, ám a tulajdonos virilis tagsága következtében megjelent a névsorokban. Az általános kereseti adó súlya 1926-ban még nem nagyon maradt el a házadóétól: az ezt fizetők majd háromnegyedénél szerepet játszott a taggá válásban, míg több mint egy­harmaduk kizárólag ez alapján is felkerült volna. A másik két évben azonban önállóan már nem volt számottevő, ám a házadóval együtt viszonylag jelentős maradt: a kereseti adót fizető virilisek 55-56 %-ának felkerüléséhez ez az adó­nem is kellett. A harmincas években tehát a város nagy jövedelemmel bíró ke­reskedői, iparosai, ügyvédei stb. csak abban az esetben lehettek virilisek, ha je­lentős ház- (ritkábban földtulajdont birtokoltak. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a legnagyobb adózók közötti szereplés nem pusztán az illető vagyoni jövedelmi viszonyainak a függvénye volt, hanem nagyban hozzájárultak az adórendszerben és a virilizmus törvényi szabályozá­sában rejlő körülmények is. Kétségtelen, hogy a listákon szereplő legnagyobb adózók feltétlenül a város legvagyonosabb, legnagyobb jövedelemmel rendel­kező polgárai közé tartoztak, ám a listákon az összes adó alapján megjelenő sor­rendet nem szabad abszolút értékűnek felfogni. Tisztában kell lennünk egyrészt azzal, hogy a virilis listákon nem jelentek meg a más adónemek alá vont vagyo­nok és jövedelmek, másrészt hogy a különböző adókulcsok miatt a listákon megjelent adók alapján is igen viszonylagos névsorok jöttek létre. Akkor, ami­kor Nyíregyháza virilis elitjéről beszélünk, ezeket mindenképpen szem előtt kell tartani. Foglalkozási csoportok Az adófajták arányának és a listákon feltüntetett foglalkozási kategóriák össze­vetéséből egyrészt a nagyobb foglalkozási csoportok jövedelmi és vagyoni szerkezetére következtethetünk, másrészt a virilis névsorokban alkalmazott fog­lalkozási megjelölések viszonylagos voltát is megmutatja. 1927-ben a kereske-

Next

/
Thumbnails
Contents