Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezővárosi fejlődésének sajátosságai az újratelepítés utáni évtizedekben

A nyíregyháziaknak a szabolcsi mezővárosokhoz viszonyított „más látásmódját" igazolja a megváltakozás is. Egy alig fél évszázada alakult közösség, amely 1786-ban oppidum jogállásával 4 országos vásár tartására is jogot nyert, gondolta úgy 1802-ben, hogy már az állattartáson és földművelésen alapuló egyéni gazdaságok, ill. a földesúri regálék bérléséből profitáló város képes arra, hogy hitelek segítségével földesuraitól megváltakozzon, és országgyűlési határozattal a szabad királyi városok közé emelkedhessen. Hogy mennyire újszerű és merész volt ez az elgondolás, mutatja, hogy az egész országban alig volt ekkor két tucatnyi megváltakozott helység, a régióban pedig egy sem. Bár a nagy álom, a szabad királyi városi cím elnyerése nem vált valóra, és ekkor csak az éppen családi osztályt tevő Palocsay örökösök, a Dessewffyek fogadták el a város ajánlkozását, a Károlyiak pedig csak 1824-ben, de a XIX. század közepéig nem volt a térségben hasonló fejlődési ívvel jellemezhető település. A földesúri hatalom alól kikerülve pedig a megyei fennhatóságot igyekeztek korlátozni, amikor pénzt és fáradtságot nem kímélve 1837-ben szabad és kiváltságolt mezővárossá válhattak. A mezővárosi jellemzőket összefoglalva Nyíregyháza a betelepítésétől kivételesen kedvező mezővárosi starttal": jelentős népességgel, belső autonómiával és a földesúri adózás előnyösebb rendszerével bírt. 1786-ban oklevél is deklarálta oppidum-voltát, és 4 országos vására lendíthette gazdaságát. Bár a XIX. század elejére, amikor már több száz mester és legény lett nyíregyházi lakos, céhek is alakultak, a város lakóinak többsége továbbra is földmüveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A piacközponttá válással, a földesuraktól való megváltakozással, majd az 1837-es privilégiumlevéllel meglehetősen autonómmá váló közösség tudatosan, statútumai által igyekezett fenntartani a fejlődés egészséges dinamizmusát: hitellehetőségeit felhasználva gyarapodott, de pl. subárendásként bevonta a bérletekbe a lakosokat is. Ugyanakkor szigorúan szabályozta a gazdálkodás rendjét, korlátozta a városba költözést, a lakossá, majd a polgárrá válást.

57 Nyíregyháza mezővárosi létét nem csak a magyarországi oppidumjellemzőkkel körvonalazhatjuk, a faluból várossá válást jól mutatják Nagy Elek térképei

58 is: a népességszám növekedésével terebélyesedett a város, nőtt az utcák, házak száma, a gazdálkodás mind több gazdasági ágra való kiterjedésével megjelentek az egyéni gazdasági épületek, a városi magtár, utak, kutak épültek. A közösség életében bekövetkezett változásokat jól követte az egyre nagyobb számúvá váló, speciális ismereteket kívánó igazgatási szervezet, amely számára új városháza épült. A középületek mellett a templomok közelében megjelentek Az 1837-es privilégium szerint a város által biztosított gazdasági és egyéb jogokkal csak polgár rendelkezhetett, a polgárfelvételt azonban szigorú gazdasági, erkölcsi feltételekhez, valamint hosszabb idejű itt lakáshoz kötötték. Nagy Elek: Nyíregyháza fejlődése. In: Nyíregyháza és Szabolcsvármegye községei. Szerk. Hűnek Emil. Bp., 1931.41,43.