Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Szászi Ferenc: Szabolcs-Szatmár megye népességének belső vándorlása (1949–1960)

érintette. Ezt jelezte vissza többek között az is, hogy a Szabolcs megyéből ide vándorlók alig tudtak az iparban elhelyezkedni. A fentiek ellenére úgy gondoljuk, hogy a szabolcsiak lakóhelyváltozással együtt járó elvándorlásában igen fontos szerepe volt az iparnak. Ezt a feltételezésünket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe irányuló elköltözés is egyértelműen igazolja. Miskolcon a Szabolcsból ide elvándorló kereső lakosság 59 %-a, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig az 54 %-a az iparban és az építőiparban helyezkedett el. A Kazincbarcikára elköltöző keresőknek a 79 %-a dolgozott a vegyiparban és az építőiparban, míg az Ózdra költözők 63 %-a a nehéziparban és az építőiparban talált megélhetést. Táblázatunk ábécérendes kimutatásából kitűnik, hogy az ipari körzetekhez tartozó megyék munkaerő-szükséglete jelentős változást jelentett a munkanélküliséggel küzdő Szabolcs-Szatmár megyei falusi lakosság számára. A dunántúli Fejér megye az egyik legtöbb Szabolcs-Szatmár megyei lakost befogadó közigazgatási egységek közé tartozott. A 11 éven felüli befogadott kereső lakosságnak 44 %-a az iparban és az építőiparban helyezkedett el. A Szabolcsból ide vándorlók 40 %-a Dunaújvárosban telepedett le. Ebben a városban a keresők 67 %-a a nehéziparban és az építőiparban kapott munkát. A megyeszékhelyen, Székesfehérváron letelepedett összes népesség csupán 50 fővel volt több a kereső népességnél, és a bevándorló keresők közül 75-en tudtak munkahelyet találni az iparban, kevesebben, mint a mezőgazdaságban. Vagyis Székesfehérvár ipari fejlődése a vizsgált időszakban még lassú volt, és a lakáshoz jutás is nehezebb lehetett, mint a gyorsan fejlődő új városban, Dunaújvárosban. A megye községeiben lakott a befogadott népesség 40 %-a és a keresők 49,2 %-a mezőgazdaságban dolgozott. Ez összefüggésben lehetett azzal is, hogy a Szatmár-Ugocsa-Bereg megyei 562 család nagy hányada a kitelepített német lakosság helyére, Fejér megyébe települt át, és a letelepítés befejezése után is többen mentek Szatmárból a Fejér megyei rokonok, barátok, ismerősök után új életlehetőséget keresni.

31 A Győr-Sopron megyében letelepedett népesség csupán kb. 200 fővel volt több a keresők számánál. Ez azzal is magyarázható, hogy a 15-39 éves korcsoportba tartozók adták a 11-60 éves letelepedők 88,1 %-át. Vagyis kevés gyerekkel és kevés idős emberrel telepedett ide Szabolcs-Szatmár megye legproduktívabb lakossága. Az új otthont talált 1441 szabolcsi ember nagy többsége férfi (1134) volt. Az idejöttek 40,9 %-a Győr-Sopron megye községeibe költözött, de a községekben lakó keresőknek csak 8,3 %-a dolgozott a mezőgazdaságban. Az összes aktív keresők 37,5 %-a helyezkedett el az iparban és építőiparban, 54,1 %-ának pedig az egyéb népgazdasági ágak adtak munkát. A Győrbe, Mosonmagyaróvárra és Sopronba költözők közül összesen 23-an végeztek valamilyen mezőgazdasági munkát, ugyanakkor Mosonmagyaróváron az 31 Tóth Ágnes: Települések Magyarországon 1945-1948 között. Kecskemét, 1993. 136.