Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Megye – város - Kiss András: A boszorkányság Szatmár vármegyei forrásairól

szorkányperek rendszeres kutatásán alapuló, átfogónak szánt közzétételét.

6 A nagyműveltségű királyi tanfelügyelő törekvése az volt, hogy az egész országra kiterjedően közvetlen levéltári forrásokból közölje a perek szövegét - amit Kolozsvár várost illetően meg is valósított -, de közölt az addig megjelent szövegekből is, illetve utalt ezekre. A Magyarország egész területét átfogó, tervbe vett további kiadványai megjelenését az első világháború kitörése hiúsította meg. Nyelvismerete lehetővé tette az addig megjelent külföldi szakirodalom áttekintését és felhasználását, ennek következtében is az általa közölt boszorkányperekhez ma is helytálló tanulmányt írt kötetében.

7 Sajnos, Szatmár vármegye vonatkozásában nem meríthetett közvetlenül a vármegye akkor Nagykárolyban őrzött levéltárából, de Szatmárnémeti, Nagybánya, Felsőbánya városok, illetve a vármegye területén fekvő uradalmak levéltárából sem. így Szirmay, Ipolyi, Lajos Gyula, Thaly Kálmán, Abafi közleményeiből, illetve az egykori Németi város jegyzőkönyvéből másolt kéziratból közöl Szatmár vármegyei szövegismertetéseket.

8 Komáromy kezdeményezésének folytatása már napjainkra esik és Schram Ferenc nevéhez fűződik. Schram köteteinek címe is egyezik Komáromyéval, pontos, lehetőleg betűhív szövegközlései pedig jól használható mutatókkal három kötetben jelentek meg, a harmadikban az addigi kutatásokat összegező alapos tanulmányával.

9 Szatmár vármegyei vonatkozásban oklevéltára az addig megjelent anyagot a Magyar Országos Levéltárban feltárt, egy 1725-beli tanúvallatás teljes szövegével és egy Nagybányán 1761-ben folyt perben egy, a Helytartótanácshoz intézett felterjesztéssel gazdagította, a többi per rövid ismertetését viszont a már Szirmay, Ipolyi és Thaly, illetve a Borovszky Samu szerkesztette, Magyarország vármegyéi és városai sorozatban megjelent Szatmár vármegye című monográfia utalásai alapján vette be forrásgyűjteményébe.

10 A már eddig is tekintélyes anyagot kínáló forráskiadványok és az egyéni közlések kiváló értékesítőinek az etnográfus hiedelemkutatók bizonyultak. Sajnos, nem mondható ez el a jogtörténet és társadalomtörténet esetében, így ezeken a területeken számos fehér, illetve szürke folt vár kutatásra. De, éppen a hiedelemkutatások fellendülése eredményeként, a forráskiadványok további megjelentetése nem szűnt meg. Ebben meghatározó szerepe volt a MTA Néprajzi Kutatócsoportján belül 1983-ban alakult kutatócsoportnak, amely a magyaror6 Az erdélyi szász boszorkányperek kötetét ezt megelőzően már kiadta Heinrich Müller: Beitrage zur Geschichte des Hexenglaubens und Hexenprozesses in Siebenbürgen. Braunschweig, 1854. 7 Vö. Magyarországi boszorkányperek. I. Szerk. Schram Ferenc. Bp., 1970. (a továbbiakban Schram, 1970.) 7.; Kiss András: Kolozsvári helytörténetírás Jakab Elektől Herepei Jánosig. A beszélő kövek. Erdélyi Múzeum, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. LIV. 1992. 1-2. füzet 175-176. 8 Komáromy, 1910. 75, 205, 226, 230, 261, 262, 403, 430. 9 Schram, I—

III. Bp., 1970-1982. 10 Uo. II. 426-428, 429.; III. 270.