Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Makra Zsigmond: A Rohody család története a XIV–XV. Században

Egyértelműnek tűnik, hogy a kezdeti időkben (a XIV. század első fele) a dictus név egyedül is elég a személy jelölésére, így a Fodor név három esetben is szerepel, a keresztnevét azonban nem is említik. Igen figyelemreméltó felismerésünk, ami kívül esik a nyelvészek vizsgálódási körén, erre ugyanis csak a családkutatás deríthet fényt, a dictus nevek öröklődése. Nézzük elsőnek az 1325 és 1328 között adatolt Sándor esetét. O maga nem viselt dictus nevet, viszont a saját nevét átörökítette fiára és unokájára. Fia János a nála idősebb másik Jánossal (alkalmasint nagybátyjával) egy időben élhetett, így ésszerűnek tűnik, hogy megkülönböztető nevet használ. Őt némelykor (két oklevélben) Sandrinusnak nevezik, máskor viszont (öt oklevélben) egyszerűen csak Jánosnak. A dolog megtévesztő, szokatlan, hogy egy személyt hol így, hol úgy aposztrofáljanak. János-Sandrinusnak egyik fia, László is örökölte a megkülönböztető jegyet, több László is lévén a családban, neki erre szüksége volt. Ő már dictussal kapcsolja ragadványnevet keresztnevéhez: „Ladislaus Sándor dictus de dicta Rohod" áll egy 1409-es oklevélben.

31 (A „dicta" a Rohod előtt arra utal, hogy Rohod előzőleg már említtetett.) A következő nemzedékre már nem öröklődött át a dictus Sándor név. Lászlónak két fia, Simon és Ferenc közül egyik sem használta. Simonnak erre nem is volt szüksége, mivel más Simon nem fordult elő a családban. Ferenc volt ugyan még egy, róla csak egyetlen oklevél tanúskodik. Mihály (1411-1416) a Török dictus nevet viselte, testvére, a fentebb említett László viszont dictus Sándor volt. A török név minden valószínűség szerint a török háborúban való részvétel nyomán ragadt Mihályra. Ekkoriban a török háborúban való szereplés ritkaságnak számítván, markáns megkülönböztető jegynek minősülhetett, egyébként talán Mihály is dictus Sándorként szerepelt volna.

32 Mihálynak négy fia közül három, Mihály, Bálint és György egyaránt örökölte apjától a dictus Török megjelölést. A negyedik fiú István saját foglalkozása várnagy - alapján kapta a dictus Porkoláb nevet. A négy fiú leszármazottairól 31 Zichy okmánytár V. 503. 32 Kereken 150 évvel a mohácsi csatavesztés előtt pusztított török sereg magyar földön: a Temesközben, 1375-ben. 1390-től a betörések rendszeressé váltak. Régebbi történetírásunk erről nem tud, egy 1924-ben kelt történelemkönyvben (Gabányi János: A magyar nemzet története. Bp., 1924. - ezt tanulták a leendő tisztek a Ludovika akadémián) pl. ezt olvashatjuk: „...betörtek a macsói bánságba és onnan a Szerémségbe... ez volt a török első megjelenése magyar földön." t.i. 1391-ben. A kérdésről szabatosan ír pl. Engel Pál: A temesvári és moldvai szandzsák törökkori települései. Szeged, 1996. című müvében. Zsigmond királyunknak későbbi, 1395 utáni hadjáratairól már bő adataink vannak. Azon általánosan ismert nézetnél, hogy a nemesek kötelesek fejenként hadba vonulni, a kép árnyaltabb volt. A közös kúrián lakozók közül csak egy volt hadra kötelezve, de módja volt a nemesnek egy jobbágyát küldeni maga helyett a hadba. Summa summarum: a törökre való hadakozást tekinthették olyan jegynek, amely az adott személyt a többiektől megkülönböztette.