Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Sípos Ferenc: Töredékek Vállaj múltjából (A kezdetektől a Báthori család uralmának végéig)

össze. Az eredmény: „egy portára általában 1,98 (1,3-2,9 közti) dézsmafizetőt, 1,76 (1,2-2,7 közti) urbáriumbeli jobbágyot és 3,2 (0,4-9,4 közti) török adófizetőt kell számítanunk"™ Később arra figyelmeztetett: „az 1 portára eső mintegy 2 úrbéres, illetve 2 dézsmafizető csupán legalsó határát jelentheti a családfők számának"™ Végső meggyőződése: portánként 3 családfővel, családonként 5 személlyel kell számolni.

85 Számunkra egy a lényeg: a portaszámok mögött egésztelkes, adófizető jobbágyokat kell keresnünk. A sok bizonytalansági tényező miatt a portákat telkekre átszámolni feleslegesnek tartjuk, mint ahogy azt is, hogy az így megállapított családfők számából - az 5-ös szorzó alkalmazásával - a lélekszámra következtessünk. A portaszámok (1549: 24, 1553: 22, 1554: 20, 1555: 20) önmagukban is jelzik a tendenciát: a Mohács utáni háborús évek pusztításait - gondoljunk csak Báthori András jobbágyai sorsán kesergő leveleire - 1549-re kiheverte Vállaj, 1549-1555 között a tehetős, adóterheket viselő jobbágyok száma kisebb csökkenés után stabilizálódott. Új házak (domus novae): a házat építőket, az új telepeseket néhány évig adómentesség illette meg; Maksay Ferenc arra figyelmeztet: „ az újonnan megnépesített jobbágytelkek lakóiban távolról sem kell mindenütt idegenből jött betelepülőket látnunk, hiszen kikerülhettek azok a helybeli jobbágyfiakból, feltörekvő zsellérekből vagy elpusztult, felégetett házak újraépítkező jobbágygazdáiból is. Eredetük a legtöbb esetben földeríthetetlen. "

K Új házak (7) csak az 1549-es összeírásban vannak. Ez az év lehetett a csúcspont: talán ekkorra fejeződött be a háborús pusztítások nyomainak eltüntetése; feltehetően a helyi, szaporodó népesség terjeszkedését jelzi a szám. A következő, 1553-as adatsor már a felemelkedés nehézségeire utal: az új házakat építőkből - letelvén az adómentesség nem tehetős jobbágyok (1553-ra a porták száma nem nőtt, sőt csökkent), hanem szegények (1553-ra a szegények száma pontosan héttel emelkedett) vagy jó esetben szolgák (1553-ra a szolgák száma hárommal gyarapodott) lettek. De kik a szegények és kik a szolgák? Szegények (pauperes): azok számítottak szegényeknek, akik javainak értéke nem haladta meg a 6 forintot, ezért - országgyűlési végzés alapján - mentesültek a rovásadó fizetése alól. Többségük töredéktelkes jobbágy volt."

7 Számuk Váliajon erősen ingadozott (1549: 15, 1553: 22, 1554: 16, 1555: 10), tehát ők kötődtek legkevésbé a lakóhelyükhöz: ha máshol jobb életlehetőség adódott, elköltöztek. Szolgák (servitores): „Sok embert megzavartak már e kor írott emlékei. A latin servitor, serviens és servus szók ugyanis mást és mást jelentettek - figyelmeztetett Takáts Sándor, ám a pontos értelmezéssel maga is adós maradt -, de e három latin szót mindég a szolga szóval adják vissza a magyarnyelvű iratok. A servitor és a serviens pedig sohasem volt a mai értelemben vett szolga. Aztán nagy különbség volt a nemes szolga és a 83 Maksay, 1990. 1. kötet. 60. 84 Uo.61. 85 Uo. 62. 86 Uo. 71. 87 Uo. 68.