Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Péter: A szántóvető foglalkozás és a vele kapcsolatos állattartás feltételrendszere Aranyosszéken az 1820-as években

teljességgel nem, de a tavaszit jól termi". A szántójuk egyötöde a legrosszabb minőségűnek bizonyult, amely „a tavaszit is igen gyengén termi", s a hegyekből lezúduló zápor nemcsak beiszapolta veteményeiket, hanem az itt lévő földjeik trágyázását is lehetetlenné tette. A középszerű egyötöd rész az őszi gabonából csak a rozsot, az elegyes búzát termetté meg, de ezen a részen sikeresen termeltek „ tavaszbúzát, zabot, alakort és tönkölyt, törökbúzát". Az aranyospolyániák három fordulós, és háromnegyed részben jó földű határukban - vallomásuk szerint - búzát, rozsot és kukoricát termeltek. A legmostohább viszonyok között talán Örményes lakói gazdálkodtak. Tizenkét részre osztott határuknak csak az egy tizenketted része minősült jónak, amelyik megteremte a búzát, rozsot és kukoricát. A határ nyolctizenketted része középszerűnek, háromtizenketted része rossznak bizonyult, amelyik „a tavasz gabonát is rosszul" termetté. A határuk nagyobbik része „ oldalon lévén, a trágyát, melyet egy részire bajosan, más részire teljességgel nem is vihetünk, a záporeső lemossa, földeinket árkolja, sok gabonáinkban is kárt tészen " - panaszolták. Veresmart lakói szerint, hogy „ egész határunk csak két fordulóra oszoljék fel,... Abba/!/ semmi hátrányunk nincs, hogy három fordulóra nem osztatott, mert törökbúza s más tavaszgabona földeinket minden esztendőben használjuk". Közepes minőségűnek vélelmezett határuk egyharmad részét legjobbnak, egyharmad részét jónak, egyharmad részét gyengébbnek mondották, mert ez utóbbi rész „ oldalas és dombos, nem trágyázható,... némely helyt sárga földje vagyon és vizenyős". Az aranyosszékiek fő termeivénye a búza, a rozs, az elegyes vagy kétszeres, a búza és rozs keveréke és a kukorica volt. Termeltek azonban tavaszgabonát, zabot, tavaszbúzát, alakort, tönkölyt is. Hidas lakói csak tavaszgabonáról, zabról tettek említést. Mészkőn kevés búza mellett alakort, zabot és kukoricát vetettek. A tavaszbúzát Mészkő, Csákó és Mohács lakói emlegették, mint fontos termeivényüket. A földeket Bágyonban, Inakfalván és Veresmarton négy, olykor és olyik helyen hat ökörrel szántották, a többi helyen néggyel. Keresed, Sinfalva, Várfalva, Csákó, Dombró és Székelyföldvár szántóvetői nem szóltak az ekék elé fogandó ökrök számáról, de arról Aranyosszéken sehol sem tettek említést, hogy határukat két ökörrel művelhetnék. Azt viszont több helyen megemlítették, hogy az igás robotot négy ökörrel végzik, s akiknek csak kettő van, azok cimborálnak másokkal. Bizonyára így történt ez akkor is, amikor a maguk használta földjeiket szántották. Négy ökröt fogtak hordáskor a gabonás és szénás szekerek elé is. A paraszti vallomásokhoz csatolt tabellák ugyan tartalmaznak a szolgálónépek által usuált szántókról és rétekről számszerű adatokat, de ezek a számsorok nemcsak az adóztatástól való félelem miatt megbízhatatlanok, hanem azon okból is, hogy 1820-ban - lényegében 1785-től, az örökös jobbágyság megszüntetésétől - mind a jobbágyok, mind a zsellérek akárha éveként is változtathattak urat, s minden évben más-más mennyiségű földet, más-más földesúréból szánthattak, vethettek. Arról nem is szólva, hogy Aranyosszéken is - négy-öt jobbágy falut kivéve - domináns volt a szabad népelem jelenléte. Armális nemesek, primőrök, lőfők, darabontok, libertinusok, határőr katonák mind-mind gazdálkodtak, majorkodtak,

13 és szolgáló népeiknek, főleg a zselléreknek a magukéból 13 Az erdélyi szóhasználatban a majorság leggyakrabban a ház körüli aprójószágokra, a ház körüli gazdaságra vonatkozott. A sertések tartását éppúgy jelentette, mint a portára hordott mezőgazdasági termékeket, szénát, az otthon tartott jószágokat stb.