Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Írások és emberek - Kujbusné Mecsei Éva: Időjárási adatok a XIX. század eleji Nyíregyházáról

1847 Nagy halandóság. Ez nagy szárazság és egészségtelen időjárás közben már augusztus és szeptember havában fejlett ki, de október végén és leginkább november és december hó­napjaiban annyira uralkodott, hogy naponként 5-7 [fő] halt meg, sőt volt néhány nap, hol tizenkét temettetett el, férfiak, asszonyok szinte egyenlő számmal a kisgyermekek­kel, amazok egyrészt tüdő- s mellbeli betegségben, ezek leginkább váltólázban. A jókor beállott hideg szelek s rossz idő elősegítették a halandóság terjedését. (Mellékesen le­gyen említve, hogy ekkor a kolompér - egy kis fekete folttal belül - sok helyütt egész halmonként elromlott, nemkülönben a hordókban a káposzta is megrothadott, s így so­kan ezen legszükségesebb élelemcikktől megfosztatnának.) De a halandóság mellett képzelhetni, mely nagy lehetett a betegek száma. Ezen aggodalmas környülményekhez járult még az is, hogy Miklósffy Sámuel lelkész igen veszedelmes és huzamos betegség­be esett, mely miatt egész télen kénytelen vala a szobát őrizni. Chotvás András papsegéd pedig [december] 18-án elment prédikációval Vizesrétre, honnét csak január 10-én tért vissza. Ez már nem kis zavarodásba ejtette egyházunkat, kivált a bekövetkező kará­csonyi innepek miatt. A felügyelő felszólította a beteg lelkészt, hogy nem sajnálva száz vagy bár több forintot, hívna maga helyébe valahonnan segédet, s a beteg nem tudván hirtelen honnét kaphatni, írt az eperjesi collégiumhoz, de ott, bár jó nagy jutalom volt kitűzve, egy papjelölt sem találkozott vagy legalább a felhívást elvállalni nem akarta.... Haltak híveink számosan még január és február hónapjaiban is, szám szerint januárban eltemettünk 73-at, februárban pedig 99-et, de azután gyérebben. És a halandósággal pá­rosult a nevekedő drágaság és kemény tél is. Mert a szűk aratás után mindjárt gaboná­nak köble volt 10-12 forint, árpáé 7-8 forint. Szent Mihály-nap után felment annak ára 15, ennek pedig és tengerinek 12 forintra, de már decemberben a gabona 18 forint, a bú­za 24 forint, árpa és tengeri 16 forint. Kemény hideg kezdődött már november első he­tében és tartott folyamatosan. Ekként ezen mostoha év halandósággal, drágasággal, ke­mény hideggel és bőven uralkodó betegségekkel végződött. 61 61 Evangélikus egyház történetkönyve, 513.

Next

/
Thumbnails
Contents