Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Szakály Sándor: Trianontól Párizsig (Magyarország lehetőségek és kényszerek között, 1920–1947

Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt vett még részt. Utóbbi­akban a kommunisták társutasai, titkos párttagjai játszották a meghatározó szerepet. Az ország újjáépítése mellett a béketárgyalásokra történő felkészülés volt a leglényegesebb feladat. A párizsi tárgyalások azonban nem hoztak érdemi eredményt Magyarország szá­mára. 35 A visszaállított Trianon területileg még csonkulást is eredményezett, hiszen csehszlovák kívánságra három falut még elvettek Magyarországtól és az északi szom­szédunk kapta meg azokat. Úgy látszik, beigazolódott Molotov szovjet külügyi népbiz­tos 1943. júniusi véleménye, melyet a moszkvai brit nagykövethez Sir A. C. Kerrhez írt levelében így fogalmazott meg: „...a szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott, valamint azokért a gyil­kosságokért és erőszakos cselekményekért, fosztogatásokért és gyalázatosságokért, amelyeket a megszállt területeken követtek el, a felelősséget nem csak a magyar kor­mánynak kell viselnie, hanem nagyobb vagy kisebb mértékben a magyar népnek is A párizsi béketárgyalásokra vonatkozóan a legalaposabb és legújabb feldolgozás Fülöp Mi­hály: A befejezetlen béke. Bp., 1994. Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban, 1978. 158-159.

Next

/
Thumbnails
Contents