Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - N. Fodor János: Szabolcs vármegye igazgatása és tisztségviselői 1301–1387 között

A megyésispán A történeti szakirodalomban köztudott, hogy amikor a királyi vármegye a XIII-XIV. század fordulóján nemesi megyévé alakult át, ez lett az egységesülő nemesség önkormányzatának intézménye, amely nem csupán közigazgatást jelentett, hanem magában foglalta a bíráskodást is, tehát tágabban kell értelmeznünk, mint napjainkban. Azonban ez az önkormányzat mégsem volt független a hatalomtól, mert a megye igazgatási, bírói és katonai vezetőjét, az ispánt továbbra is az uralkodó nevezte ki, neki tartozott felelősséggel, ő mentette fel megbízatása alól. Az ispán személyének kiválasztásába a megyei nemesség semmiképpen nem szólhatott bele. „Az ispán nem a nemesség, hanem a király érdekeit képviselte."

1 Az ispánok a korábbi századokban, a XIII. század elejéig az előkelők (proceres) közül kerültek ki, fontos szerepet játszottak az ország kormányzásában. II. András birtokpolitikája miatt azonban az ispáni tisztség értéke valamelyest csökkent, amit az is mutat, hogy egy személy több vármegye élén is állhatott, de továbbra is a társadalom legfelsőbb rétegéből kerültek ki e cím viselői. Ebből kifolyólag általában fontosabb országos méltóságot is betöltöttek, ezért a megyei teendők ellátását sokszor bízták helyetteseikre, az alispánokra. Valójában ezek az alispánok (vicecomesek) irányították, és igazgatták a megyét. Károly Róbert uralkodása idején terjedt el az ispánságok honorbirtokként való juttatása az arra érdemes személyeknek. Ez azt jelentette, hogy az ispáni tiszttel valamilyen várbirtok is együtt járt annak minden jövedelmével, ezt azonban bármikor visszavehette a király. Mivel megyénkben nem volt királyi uradalom, sem vár, az ispáni tiszt 1317-től a Bihar megyei Adorján várnagyságával volt összekapcsolva.

3 Szabolcs vármegye főispánjainak névsorát megtaláljuk Engel Pál Magyarország világi archontológiája (1301-1457) című könyvében. A nagyszabású kutatómunkán alapuló összeállításhoz valószínűleg hozzáfűzni már nem sokat lehet, esetleg az időhatárokat pontosíthatjuk újabb oklevelek feldolgozásával. Az Anjou-korban Szabolcsban helyi birtokos nemes a Kállóiak kivételével nem kapott megyésispáni kinevezést, ők is csak rövid ideig, 1318-2l-ig álltak a megye élén.

4 A század első felében rövid megszakításokkal, a Debreceni család kezében van a megye vezetése két generáción keresztül.

5 Nagy Lajos uralkodása alatt viseli az ispáni 2 Fügedi, 1992. 95. 3 Németh Péter: Az Árpádoktól Mohácsig. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye monográfiája 1. (Történelem és kultúra). Szerk. Cservenyák László. Nyíregyháza, 1993. 174.; - Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. 130-1457.1—II. Bp., 1996. (a továbbiakban Engel, 1996.) I. 183. 4 A Kallói alakváltozat használatát (a Kállay helyett) az indokolja, hogy a XIV. század során még nem alakultak ki a végleges családnevek, a Kállayak őseit is többféleképpen említik az oklevelek (Semjéni, Orosi, stb.) 5 A harmadik generáció tagjainak ugyan megvolt az a kiváltsága, hogy az udvarban nevelkedhettek (Engel, 1996. II. 56), de fontosabb méltóságokat már nem bízott rájuk a király. A Dózsa által szerzett érdemek csak fiai életútját tették zökkenőmentessé, unokái számára már nem kamatoztak.