Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Tibor: A nyíregyházi képviselőtestület választott tagjai (1902–1939)

rekonstruálni. Az egyes kategóriák körültekintő elhatárolásával, kisegítő források bevonásával igyekeztem árnyalttá tenni a képet, ugyanakkor tisztában kell lennünk az eljárás korlátjaival is. Miként Lakatos Ernő megfogalmazta: „A statisztikai módszernek nagy hátránya, hogy élesen elhatárolt csoportokkal dolgozik, pedig az életben átmenetek vannak és az emberek nehezen skatulyázhatok."

14 Ennek alátámasztására a nyíregyházi választott képviselők között is több példát lehet találni. Nagy Lajos református lelkész, hitoktató és a vármegyei levéltár vezetője, tehát megyei tisztviselő is volt egy személyben; végül is utóbbi helyre soroltam, mivel képviselősége alatt elsősorban nem egyházi szolgálatot folytatott. Volt eset, hogy az életút során történt változások nehezítették meg a kategóriába sorolást. Oltványi Ödön kezdetben „tipikus" tisztviselői pályát futott be: jogi tanulmányait követően városi szolgálatba lépett, végül főjegyző lett, sőt egy ideig Ballá Jenő betegsége alatt - lényegében a polgármesteri teendőket is ellátta. 1920-ban azonban nyugdíjba vonult, majd közélelmezési miniszteri biztosként a burgonyaellátás biztosításáért felelt. Később - már maga is burgonyakereskedő - a burgonyaértékesítő szövetkezet kirendeltség-vezetője, amellett számos pénzintézet és vállalat, szövetkezet igazgatósági, felügyelő bizottsági tagja. A kereskedelmi életben való szereplése folytán végül a volt köztisztviselőt ide (és nem a magántisztviselők közé) számítottam, ám nyilvánvaló, nem „tipikus" kereskedőről volt szó. Nagy Kálmán gyógyszerész 1905-től 1929-ig, majd újból 1931-től volt választott képviselő. Időközben azonban feladta a gyógyszertárát, és a húszas évek elejétől már tűzifa- és szénkereskedéssel, valamint légypapírkészítéssel foglalkozott, majd cementgyáros lett. A táblázatokban kénytelen voltam valahová sorolni a fenti személyeket, ugyanakkor - nemcsak az ő esetükben mindenhol igyekeztem jelezni a „szokásos", a „tipikus" életpályától való eltérést. Ez célravezetőbb annál, mint ha külön kategóriát állítottam volna fel a „besorolhatatlanok" számára. Kivételt csupán a nyugdíjas katonatisztekkel tettem, mivel ezt a tényt a korabeli források fontosnak tartották kiemelni az illető személyekkel kapcsolatban. A század elején a választott képviselet összetételét alapvetően a gazdák és az iparosok határozták meg, 30 illetve 33 %-kal. Jelentős részvétellel bírtak még a köztisztviselők és közhivatalnokok (10 %), míg a tanárok, az ügyvédek, és főleg a házbirtokosok és a kereskedők aránya jóval elmaradt ezekétől. Az orvosok, gyógyszerészek és egyéb foglalkozásúak inkább csak színezték az összetételt. A két ciklusban (1902-1908-1914 illetve 1905-1911-1917) eltérően alakult a különböző csoportok aránya. Mindkettőben megfigyelhető a gazdák visszaszorulása: 1908-ra illetve 1917-re a korábbi választáshoz képest kevesebb mint a felére csökkent a számuk. Az iparosok aránya viszonylag kiegyensúlyozottan alakult, a megválasztottak 30-36 %-a közülük került ki; ezzel szemben 1905-ben csak 10, 1908-ban viszont 23 iparos jutott be a képviselőtestületbe. A többi csoport egy-egy évben csak megközelíteni tudta az előbbiek arányát, így 1908-ban a tanárok, tanítók, 1914-ben pedig az ügyvédek száma ugrott meg. A köztisztviselők képviselete kiegyensúlyozott volt, egyedül 1914-ben került be 8 hivatalnok a szokásos 4-5 14 Lakatos Ernő: A magyar politikai vezető réteg 1848-1918. Társadalomtörténeti tanulmány. Bp., 1942. 97.