Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)
Előszó
ELŐSZÓ A Levéltári Évkönyv XV. kötete, folytatva a hagyományokat, olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek főként levéltári forrásokon alapulnak. Ilyen módon persze reprezentálja is azt az adatgazdagságot, a feldolgozható témák széles körét, amit a kutatók számára a levéltári iratok kínálnak. Éppen ezért - a feldolgozott témák különbözősége miatt - a kötetben közölt írások legfőbb rendező elve a kronológia maradt. A magyar államiság 1000 esztendős évfordulója és az ünneppel kapcsolatos rendezvények, megemlékezések örvendetes módon megnövelték az igényes, tudományos megalapozottságú helytörténeti publikációk számát. Kötetünkbe ezek közül is válogattunk írásokat, de az Évkönyv korábbi köteteihez hasonlóan a publikációk zömét most is a Nemzetközi Levéltári Napokon elhangzott előadások adják. Ebben az évben már nyolcadik alkalommal szervezzük meg a hazai és a határon túli levéltárosok közreműködésével ezt a szakmai konferenciát. Ez a magyarázata annak, hogy a kötet szerzői között ungvári, bukaresti és vágsellyei kollégákkal is találkozhatunk. A Levéltári Évkönyv műfajánál, természeténél fogva egy esztendő levéltári munkáját reprezentálja. Bízunk benne, hogy a Tisztelt Olvasó a kötetben közölt írások között talál majd érdeklődési körének, kutatási területének megfelelő publikációt! Nyíregyháza, 2001. szeptember Dr. Nagy Ferenc levéltár-igazgató