Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Egyed Ákos: Bem és a székelyek

orosz segítség kérését, hogy maga a rendelkezésére álló erővel Bem tábornokot akarja távol tartani a Székelyföldtől. Lüders sietett eleget tenni a behívásnak, s két különítményt indított Erdélybe: az egyik Engelhardt vezérőrnagy parancsnoksága alatt Brassóba, a másik Szkarjatyin ezredessel az élen Nagyszebenbe vonul be. Utóbbi a város védelmének megerősítéséhez fogott, előbbi pedig sietett a háromszékiek tudomására hozni a jelenlétét, s nyomban felderítő egységet vezetett a Székelyföld felé. Maga Engelhardt tábornok indult egy zászlóaljjal, 170 kozákkal s két ágyúval, tehát csak kisebb csapattal, de amikor észrevette a nagyobb magyar sereg közeledtét, futárt küldött Brassóba, s magához rendelte az egész orosz különítményt, amelyhez császári egység is csatlakozott. Mielőtt ez megérkezett volna, a székelyek állást foglaltak Szentpéter és Szászhermány között, ahol elfogadták a megerősített ellenség támadását; a támadók közt a székelyek kozákokat s császári dzsidásokat is megpillantottak. Az ütközet rövid ideig tartott, de heves volt, benne — amint az emlékirat felsorolja — elesett egy orosz tiszt és egy katona, megsebesült egy főtiszt s 8 kozák; a magyarok veszteségét erősen túlozva, hallomás alapján 150 főre becsülték a cáriak.

27 A csatáról beszámolót küldött Csányhoz Gál Sándor. Szerinte a székelyekre ugyan lehangolóan hatott az ismeretlen sereg, különösen a hosszú dzsidás lovasság megjelenése, de így is bátran vállalták a csatát, amelyben 6 halottat és 15 sebesültet vesztettek, míg az ellenség — szerinte — 17 halottal és 27 sebesülttel fizetett a magyar szabadságharc és a cári intervenciós erők közötti első összeütközésben.

28 Ez a harci esemény késleltette a székely haderő csatlakozását. Gál Sándornak vissza kellett fordulnia Háromszékre, hogy megerősítse a szék védelmét, s bevárja, hogy a cáriaknak van-e támadó szándékuk. Mivel a cári csapat is visszavonult Brassóba, s nem mutatta semmi jelét annak, hogy támadni készül, Gál ezredes újra elindíthatta a székely különítményt. Ezúttal a rövidebb utat választotta: a csíki és háromszéki gyalogezredekből alakított 5 gyalogzászlóaljjal, 3 székely lovasszázaddal és 6 székely ágyúval Háromszékről Székelyudvarhelyen át február 9-én (?) elindult Bemhez.

29 (Háromszéken jól képzett haderőt hagyva védelem céljából.) Kiss Sándor ezredes 10-én újabb egységekkel, a 12. honvédzászlóaljjal, a Mátyás-huszárokkal, két lándzsás gyalogzászlóaljjal, s 4 század még be nem gyakorolt lovassal sietett Gál Sándor után, s egyesült seregük 17-én elfoglalta Segesvárt. Ennek az eseménynek a dátumával kapcsolatban nagy bizonytalanságot tapasztalhat a kutató. Kőváry szerint február 16-án Forró Elek alezredes, illetőleg Gál Sándor előőrse megérkezése előtt szaladt el Heydte Segesvárról, s nyíltak meg a város kapui a magyarok előtt.

30 Jakab Elek szerint a székelyek már 12-én bevonultak Segesvárra.

31 Mivel Gál Sándornak egy Székelykeresztúron február 17-én kelt jelentésében az áll, hogy „Ma este Segesvárra bevonulok. Heydte már megszaladt", bizonyosra vehető, hogy Kőváry információja pontosabb. (Az előőrs és Forró alezredes 16-án ment be Segesvárra.) A Gál Sándor által vezetett nagyobb székely had pedig 17-én érkezett a városba.

32 Gál Sándor említett jelentésének van még egynéhány pontosításra szoruló mondata: az egyik arról szól, hogy „A Marosvásárhelyről elővonult sereggel öszveköttetésbe vagyunk " Ebből nem nehéz arra következtetnünk, hogy a Kőváry által említett Forró alezredes, aki 27 Uo. 32. 28 Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Bereck város levéltára. 10. csomó. 1849. február 5. 29 MOL, H. 2. OHB 3193/1849/E: 30 Kőváry László: Erdély története 1848-49-ben (a továbbiakban Kőváry). 31 Jakab, 1880. 481. 32 Kolozsvári Állami Levéltár, Csány levéltára. 409/1849.