Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Szabad György: A magyar 1848–49 európaisága

bírniuk kellett volna, s „általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyak" körébe tartozókkal (a látszólagos pleonazmus — „katonai", „honvédelmi" — az aggályos törekvést fejezi ki a hadügy minél teljesebb átfogására). Ugyan­akkor biztosították az uralkodó számára azokat a felségjogokat, amelyet az európai alkotmá­nyos monarchiákban is megillették a trón törvényes birtokosát. így az országgyűlés összehívá­sának joga (és kötelezettsége), elnapolásának és feloszlatásának szabályozott (a költségvetés és a zárszámadás elfogadásától függővé tett) joga, valamint a kinevezési, rangemelési és ke­gyelmezési jog. Mindezt kiegészítette a törvények szentesítésének feltételéül szabott joga az uralkodónak (katonai tisztségekre való kinevezés és a határőrség adott rendszerének fenntar­tása mellett) „a magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazására". De az ural­kodó valamennyi „jogával", kivétel és fenntartás nélkül, csak a magyar országgyűlésnek fele­lős miniszter ellenjegyzésével élhetett. Egyetlen területen maradt körvonalazatlanság, abban, milyen módon és mértékben nyerhet beleszólást a magyar kormány a felség személye körül tartózkodó miniszter révén a külügyek intézésébe. (Megjegyzendő, hogy e téren az európai al­kotmányos monarchiákban sem uralkodtak egyértelmű szabályok.) A szabályozás, mindenekelőtt a miniszteri ellenjegyzés hiánytalan megkövetelése minden uralkodói megnyilatkozás érvényessége tekintetében — 1848 történéseinek tükrében is —jo­gilag megfelelő korlátnak bizonyult az uralkodó személyének, alkotmányos helyzetének ab­szolutisztikus célokra való felhasználása ellenében. így történt, hogy az udvar az 1848 tava­szán szentesített törvényekbe foglalt kompromisszum megmásítására irányuló politikai akara­tát csak jogsértő lépésekkel kísérelhette meg érvényesíteni. A miniszteri ellenjegyzés követel­ményének mellőzésével született meg az új irányvételt a nádorral közlő, sokban rendelkező tartalmú 1848. augusztus 31-i uralkodói kézirat, Jellacic hatalmi állásának megerősítése, a kí­sérlet arra, hogy Lamberg kezébe kerüljön a magyarországi fegyveres erőkkel való rendelkezés joga, majd Jellacic főparancsnoki kinevezése, Récsey Ádám új miniszterelnökként prezentálá­sa, a magyar országgyűlés idő előtti feloszlatása stb. A Magyarországon zajló, szellemesen „törvényesforradalomnak" nevezett átalakulás elérte egy alkotmányos forradalom fázisát, hi­szen olyanná formálódott a helyzet, amelyben a meglévő törvények csak részlegesen adtak út­mutatást, így a népszuverenitásra alapozva kellett, mert csak így lehetett, parlamentáris úton áthidalni a joghézagokat, elhárítva a behódolást mind az abszolutizmusnak, mind az anarchiá­nak. Kossuth vezetésével azok vállalkoztak erre, akik sem külföldre menekülni, sem a lelki összeomlásba zárkózni, sem a teljes vagy részleges politikai passzivitásba vonulni nem kíván­tak, hanem védelmezni akarták Magyarország megújulásának, törvényes átalakulásának a si­ker minden lehetőségétől még korántsem megfosztott ügyét. Tőlük tanulhatta meg a nemzet, hogy vannak olyan értékek, amelyeket önként feladni nem szabad. Közbevetőleg itt utalok a kegyelmezési jog gyakorlásával kapcsolatban hozzám intézett kérdésre, annak példázásául is, miszerint nem csupán az értékőrzés, hanem az értékgyarapítás lehetőségéről is szó volt a továbbfolyó küzdelemben. Az uralkodó — természetesen — a ke­gyelmezés jogát is csak miniszteri ellenjegyzéssel gyakorolhatta, sőt egy vonatkozásban az 1848-as szabályozás még súlyosabb feltételt támasztott. Az uralkodó ugyanis a parlament által felelősségre vont és vétkesnek bizonyult minisztert nem részesíthette kegyelemben, csak a minden bűnösre kiterjesztett általános amnesztia elrendelésének óriási kockázatát vállalva, azt is természetesen csak miniszteri ellenjegyzéssel. Ismereteink szerint az európai alkotmányos követelmények maximumát jelentette az, hogy 1849-ben az országgyűlés országos határozat­ba foglalta, amit a kormányzóelnökké választott Kossuth vállalt is, hogy kegyelmet az állam­fő az igazságügy-miniszter előterjesztése, illetve ellenjegyzése mellett csak az 1849 májusá­ban fel is állított „kegyelmiszék" hozzájárulásával nyújthatott. Az új testülettel kapcsolatos

Next

/
Thumbnails
Contents