Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)
Helytörténeti tanulmányok - Megyetörténet - Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1948–1953 között
Mit is jelentett a Rákosi-diktatúra éveiben ellenállni? Milyen következményei voltak akár csak egyetlen véletlen elszólásnak is? Erre vonatkozóan Závada Pál Kulákprés című munkájából szeretnék idézni egy példát. A négy gyermekes szegényparasztot azért telepítették ki a Hortobágyra, mert végső elkeseredésében így fakadt ki egy gyűlésen: „legfeljebb majd elmegyünk legelni". 15 Elsőként azokból a spontán megnyilvánulásokból idézek néhányat, amelyeket a kilátástalanság, az elkeseredés és a tehetetlenség adott az emberek szájába, és amelyeknek mindegyike felért egy-egy internálással. 16 A kótaji Varga János hatholdas parasztgazda 1953-ban 15 fő előtt azt a kijelentést tette, hogy azóta nincsen kenyere, amióta a felszabadulás megtörtént, mert ez a betyár társaság, amelyik most van hatalmon, az embertől erőszakkal elvisz mindent a beszolgáltatásba. A nagyhalászi vidám vásárban Iván Mihály azt ordította, hogy jobb volna, ha zsírt árulnának a népnek. Neki 12 gyereke van és már egy hete nem evett főtt ételt, mert nincs zsírja. Egyébként ne itt csináljanak vidám vásárt, hanem a jugoszláv határon! Kozma Istvánná ugyancsak nagyhalászi lakos 1952-ben az utcán azt kiabálta, hogy nincs kenyér, nincs szén, nincs fa, nem fogunk dolgozni. Sztrájkolunk! Az elkeseredettség és a nyomor természetes módon a rendszer vezetői elleni gyűlöletben is megnyilvánult. Elsősorban Rákosit és Sztálint szidták, ami akkor főbenjáró bűnnek számított. (A vaskos megfogalmazásokat igyekeztem megszelídíteni, így adom közre.) Sztálin halála után egy héttel Pál Mihály Tímárban azt mondta, hogy kit gyászolunk mi? Ezt a bitangot, aki hazánkat félrevezette, aki az országot elámította. Az ilyen bitang és csavargó nem érdemli meg, hogy gyászoljuk. A társaságban lévő Tamás András még keményebben fogalmazott. Ott egyék meg a férgek, ahol van — mondta. Balogh Jánosné nagyhalászi lakos azt kiabálta, hogy tesz ő Rákosi elvtársra, meg a többi kommunista vezetőre. Ő sohasem bírta a kommunistákat, gyűlöli és gyűlölni is fogja őket, mert nem azon vannak, hogy az embernek legyen valamije, hanem amije van, azt elveszik tőle, mint a rablók, és belezavarják a csoportba. Az ösztönösen megfogalmazott kijelentéseken túl azonban létezett a konkrét, tettekben megnyilvánuló ellenállás is, amely esetenként már bizonyos szervezettséget is feltételez. 1953 őszén 300 ibrányi lakásba szerelték fel a vezetékes rádiót. 1954. január 24-én hajnali 4 órától 6 óráig a hálózati hangszórókból a Szabad Európa hangja szólt. Arra buzdította a magyar parasztokat, hogy tagadják meg a belépési nyilatkozatok aláírását. A rendőrségi jelentés szerint valaki, akinek világvevő rádiója volt, rákötötte azt a kiépített rendszerre. 15 Závada Pál: Kulákprés. Budapest, 1986. 41. 16 A felsorolt példák mindegyike a járási rendőrparancsnokságok esti jelentéseiben található. Lásd SZSZBML, XXV. 4. A Nyíregyházi Államügyészség iratai, 1945-1959.
