Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Köszöntjük a 80 éves Margócsy Józsefet - Nagy Ferenc: Jocó bácsi

kapcsolódási pontokat, mindig azt érezhettünk, hogy nem öncélú ismereteket tanulunk, hanem egy kis részt a valóságból. Volt ideje arra, hogy közülünk a fogékonyabbakra felfigyeljen. Néhányunknak külön feladatot adott, színjátszókörbe, szavalóversenyekre irányított bennünket. Felhívta a figyelmünket egy-egy irodalmi eseményre, kezünkbe nyomott egy-egy könyvet, és nem mulasztotta el szelíden számon kérni azt. Ma már ezt egyfajta pályaválasztási tanácsadásnak gondolom, amelynek egyenes következménye volt, hogy az osztályból hárman az éppen alakuló főiskola magyar szakán kötöttünk ki, és tanulmányainkat Margócsy tanár úr tanszékén folytattuk. A számonkérésben ott is következetes, szigorú, de kiszámítható volt. Soha senkivel nem kivételezett, az egyetlen értékmérő a tudás és a szorgalom volt számára. Hatalmas mennyiségű könyvnélküli anyagot tanultatott meg velünk. Akkor ez bizony zokon esett, de hamar bebizonyosodott az ilyen tudásnak a sokoldalú haszna, értéke. Legendák keringtek arról, hogyan kérte számon a kötelező olvasmányok ismeretét. Egy-két kérdéssel megbizonyosodott, hogy a hallgató olvasta-e az ominózus művet. „No, apuskám, emlékszel-e arra, hogy ott a második fejezetben azt a hamis kutyát hogy hívta a gazdája?" Ha a hallgató a kutyára sem emlékezett, a kérdezés abbamaradt, ha csak a nevét felejtette el, de az eseményről magáról voltak ismeretei, próbálkozhatott tovább. Aki a kutya nevét is megmondta, annak véget ért a számonkérés, kezdhette a kollokviumot. Sohasem vettem számba, hogy a főiskoláról kikerülve mennyi mindent vittem magammal a Margócsy tanár úr módszereiből, pedagógusi magatartásából. De mindig is éreztem, hogy pedagógussá válásomban dr. Drégely Lászlóné (Drézsi mama) mellett az ő személyisége is meghatározó volt. Lám, milyen érdekes ahogyan a diáknyelv függetleníti magát a valóságtól és a tanár személyiségében a lényeget ragadja meg! A „bácsi" és a „mama" jóságos, gondoskodó, pozitív kisugárzó fogalmak, ezért használtuk, nem pedig a kor miatt. Margócsy tanár úr alig múlt negyven, amikor már bácsi lett, dr. Drégely Lászlóné meg még ennyi sem volt és az egész iskola mamának becézte. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert Margócsy tanár úr, Jocó bácsi ma a munkatársam. 1990-ben mint a levéltár „teadíjasával" találkoztam vele újra. Tudom, a fogalom némi magyarázatra szorul, mert manapság ilyen fizetség már nemigen létezik. Elérvén a nyugdíjkorhatárt, Jocó bácsi annak rendje és módja szerint nyugdíjas lett. Mivel az irodalomtudományok mellett a várostörténet is rendkívül érdekelte, rengeteg szabadidejében beült a levéltár egyik szobájába és szisztematikusan búvárkodott a Nyíregyházához kapcsolódó levéltári anyagban. Gyarapította híres céduláit, melyeknek száma ma már több tízezerre tehető, és amelyek katonás rendben várják, kinek, mikor lehetnek a szolgálatára, segítségére.