Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Megyetörténet - Gottfried Barna: A „rutén akció” Bereg vármegyében (1897–1901)

elszegényedés, a lakosság egészségi állapotának leromlása, a földéhség, a kilátástalan helyzet miatti tömeges kivándorlás. Mielőtt áttérnénk a „rutén akció" keretében megtett lépésekre, számba kell venni a kezdeményezés korlátait. Milyen választ adhatott a kormányzat a kihívásokra? Csak olyat, amilyet az adott körülmények, az uralkodó elit gondolkodása, mentalitása, politikai és gazdasági beállítódása, érdekei, a törvényekben megtestesülő (úrbérrendezés, hitbizományok, erdőtörvény, vízjog, vadászati jog stb.) korszellem megengedett. Ez az ösvény pedig nagyon keskeny volt. Nem gondolkodtak földreformban, földosztásban, hiszen még a hitbizományok feloldásával, szabad forgalmú birtokokká válásával kapcsolatban is csak elméleti fejtegetések, viták folytak. Egyetlen lehetséges megoldás maradt a ruszin parasztság által használt földterületek kibővítésére, az égető rét- és legelőhiány enyhítésére: a földbérletek. Ennek megfelelően dolgozta ki Egan Ede az erre vonatkozó javaslatát, amelyet a minisztertanács 1897. június 23-án

18 hagyott jóvá. A kormányzat a Schönborn-hitbizománytól 1897-ben 25 évre 12 622 kat. holdnyi földterületet vett bérbe (amely terület 1900-ban 2161 kat. holddal bővült) és adott tovább albérletbe a legszegényebb ruszin földműveseknek. A kincstár 45 540 koronát fizetett 1898-ban a hitbizománynak, míg a földművesek 51 580 koronát az államnak. Kettős célt szolgált ez a lépés. Egyrészt mennyiségi változást kívánt előidézni, hiszen a ruszinok használatában lévő földterület nagyságát növelte, a megélhetésük alapját szélesítette ki ezzel. Másrészt az állam által a ruszinokkal megkötött bérleti szerződések feltételei minőségi változást céloztak meg, hiszen a szakszerűbb, a természeti viszonyokhoz jobban alkalmazkodó (havasi gazdálkodás), a hagyományokhoz (marhatenyésztés) kapcsolódó gazdálkodás fejlesztésének irányába mutattak. Az első alkalommal egy év próbaidőre, majd tizenegy évre szóltak a bérleti szerződések. A bérleti díjat két egyenlő részben: július 15-én és október l-jén fizették az albérlők. A bérletfizetési hajlandóság 1901-ig igen jó volt, hiszen az évente befizetett 50-60 000 koronás összegek mellett eltörpült a négy év alatt felhalmozódott 1455 koronás tartozás.

19 Az albérleti díj megállapításakor a kincstár arra törekedett, hogy a földművesek által befizetett többlet fedezze a bérletekkel kapcsolatos egyéb kiadásokat. Ez azonban a kezdeti időkben nem valósulhatott meg, mert a havasok „kultúrállapotba" helyezése nagyrészt államköltségen történt, istállókat, menhelyeket, utat építettek, gondoskodtak a lecsapolásról, a fűmagvak kiszórásáról, az itatóhelyek megtisztításáról, fizették az állatok oltását, a pásztoroltatást, a sózást, a mezőőröket, ellátták a meglévő épületek fenntartásának feladatát. Mindez 30 000 koronába került.

20 A bérbeadásnak két formája alakult ki, történhetett valódi bérlet formájában, illetve bárcázás útján. Az előbbi megoldást a belsőségek, szántók, rétek, míg az MOL Filmtára, 3779. tekercs, minisztertanácsi jegyzőkönyv, 1897. szept. 23. 19 Kazy József: Az északkárpátmenti hegyvidéki nép gazdasági helyzetének javítására irányuló állami segítő akció hat évi működésének ismertetése. Budapest, 1904. 20 Uo.