Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)
Helytörténeti tanulmányok - Megyetörténet - Pók Judit: A csavargósan járó Tisza (Néhány munkálat a folyón az általános szabályozás előtt)
érdekében — egymás között határozzanak. 3 A XVIII. század derekán a Felső-Tisza több szakaszán épültek védtöltések, ezek a legrégebbi töltésszakaszok. A gátakat a vármegye rendelésére az érintett helységek jobbágyai közmunkával építették, és hasonlóképpen évről évre javítgatták. Többségük azonban elég silány volt, az áradások rendszerint el is sodorták őket. Az első átvágások a parti nagybirtokok védelmében történtek, majd az áradás meggyorsítására és a hajózás könnyítésére is alkalmas eszköznek találtattak. Véghezvitelük azonban igen körülményes, hosszadalmas és rendkívül költséges volt, éppen ezért a Tisza általános szabályozása előtt a számtalan kanyarulatból alig néhány veszedelmeset vágtak át csupán. A szabályozás során azonban 112 átvágással rövidítették meg a folyót, amelynek egyes szakaszai természetes határt is jelentettek; Szabolcs megye esetében Szatmár, Bereg, Ung és Zemplén felől. Ebből következően egy-egy átvágás két, sőt három megyét is érintett, nem beszélve a parti földbirtokokról, amelyeket ki kellett sajátítani, tulajdonosaikat pedig kárpótolni. Legtöbbször pedig amit az egyik megye szorgalmazott, a másik ellenezte. Szabolcs álláspontja például legtöbbször ellentétben van a Tiszán feljebb elhelyezkedőkével, Ungéval vagy Zemplénével. Megyénk leginkább arra szokott hivatkozni, hogy egy-egy átvágáskor a folyó medre lerövidülvén, a víz gyorsabban zúdul le a lejjebb fekvő területekre, a gátak pedig nem bírják el sebességét. Eredményt végül is csak úgy lehetett elérni, ha legfelsőbb helyről intézkedtek egy-egy jelentősebb szabályozási munka felől. Az öt északkeleti vármegye — úgymint Ung, Bereg, Zemplén, Szabolcs, Máramaros — egyébként maga is gyakran szorgalmazta, hogy a Tiszával és mellékfolyóival kezdjenek valamit. Szatmár megye 1750-ben az országgyűlés elé vitte a vízszabályozás ügyét, és mellé álltak a többiek is. Ennek a fellépésnek az eredménye az 1751. évi XIV. te, amely az árvízkárok megszüntetése és a hajózás érdekében a malomgátak felülvizsgálatát és a medrekbe dőlt fák eltávolítását rendelte el. 4 A törvénynek semmi kézzelfogható eredménye nem lett, aztán közel húsz esztendeig minden szabályozási tevékenység szünetelt. Az 1770-es évek vége felé határozta el magát a kormány a rendszeres munkálatokra: a Duna rendezésén kívül a Sárvíz szabályozása és gr. Károlyi Antal révén az Ecsedi-láp lecsapolása is megindult. A Tisza-völgybe kormánybiztosokat rendeltek ki, akik sorra-rendre felismerték, hogy a Tisza szabályozása nélkül a többi mellékfolyón végzett munkálatok eredménytelenek és értelmetlenek. 1774-ben br. Orczy Lőrinc tábornagy, Abaúj megye főispánja, az irodalomtörténetből is ismert „testőrírók" egyike kap kormánybiztosi megbízást, bár ez a megbízatás elsősorban a Laboréra, Latorcára és Ungra terjed ki. Feladata, hogy szabályozza a három folyót, vágassa át a veszedelmes kanyarulatokat, távolítsa el a 3 1613. XXVII. tc. Lásd Magyar Törvénytár. 1608-1657. évi törvénycikkek. Budapest, 1900. 113. 4 Lászlóffy, 190.
