Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Nyírbátorról - Balogh István: A Báthori család négy oklevele (1330–1332)

kívánta az ismeretlen módon megszerzett egyik másolatot a maga javára megerősíttetni. Ez sikerült is, de az érvényesítés kérdése további kutatást igényel. Szakály kételkedik abban, hogy ez a XVII. században vagy később is sikerült a kamarával szemben.

31 Az 1332. évi (3. számú) oklevél hitelességét ez az érv nem gyengíti. Ez az oklevél nem Bátor lakóit, hanem a földesurat illette, annak pedig a XV-XVI. században elég hatalma volt ahhoz, hogy a birtokán átvezető távolsági útvonalon a kereskedőket áruik lerakására kényszerítse. De még ez a kényszerítés is korlátozott lehetett, hiszen csak a szatmári, németi és esetleg környékbeli kereskedőket, azok közül is csak az említett két réven átkelőket kötelezte áruik lerakására. Kétségtelen hitelűnek azonban ezt is csak akkor mondhatjuk majd, ha több más, e korabeli, hasonló kiváltságlevelet ismerünk. Addig csupán azt mondhatjuk, hogy Szatmár a XIII. század első harmadában a várispánság székhelye, Németi pedig hospesekkel benépesített királyi város az Alföld és hegyvidék találkozásánál, a Szamos mentén árucserére alkalmas energikus hely, a Szamos-völgyén az erdélyi sóaknáktól az Alföld felé, a rakamazi-tokaji Tisza-réven át a Hernád völgyében észak felé menő kereskedelmi út mentén. Sóval és más árukkal kereskedők élhettek már itt, a domahidai és kocsordi rév ez időben a 32 szatmári várispánok kezében van, az út ezeken a réveken keresztezte a Szamost. Némileg szokatlan és emiatt zavaró a Szatmárnémeti helynév. A másik két oklevélben is a helynevek teszik kétségessé a hitelességet. Sokh- vagy Soghfalut nem találjuk az e korabeli települések között. Az oklevelek elején említett Zalanch (lentebb Zalach) valóban lehet a Szatmár megyei Szalacs — ez időben az Alföldre vezető sóút mentén királyi sóátrakó hely —, ahonnan valóban mehettek sóval kereskedők Bátor felé. Káliónak ez időben már oklevélben biztosított vásárjoga volt, de Debrecennek legfeljebb helyi vásárai lehettek, mert a Debreceni család három tagjának szerény kis faluja közül csak az egyik viselte a Debrecen nevet. Kereskedők azért élhettek itt.

33 A Szakály Ferenc által megfogalmazott kétely a három oklevél hitelességével kapcsolatban mindenképpen jogos, legfeljebb azzal módosítva, hogy a 3. szám alatt közölt lehet eredeti is, de a másik kettő 1512 előtt keletkezett, meglehetősen gyenge hamisítás. Továbbra is megoldásra vár az a kérdés is, hogy az 1512-ben még kétségtelenül a család birtokában volt eredeti és kompilált oklevelek hogyan és mikor kerültek 1575-ben Czobor Imre nádorhelyettes képviselőjének birtokába. Bizonyosan megvoltak addig, de ezután nyomuk vész. Azt is teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Nyírbátor mezőváros által őrzött, mindmáig meglévő oklevél ugyan 1575 után keletkezett, de II. Mátyás mégsem ennek alapján állította ki a mezőváros számára 31 Szakály, 1995. 32 Maksay Ferenc: A középkori Szatmár megye. Budapest, 1940. 131. 161. 33 Entz, 1987. 2. köt. 99.; Módy György: A falutól a mezővárosig. In: Debrecen története. 1. köt. Főszerk. Ránki György. Debrecen, 1984. 102. s köv. lapok.