Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Mizser Lajos: A tatárjárások emlékei Pesty Frigyes Helységnévtárában

századi glosszákban ilyen meghatározások szerepelnek: parthús, scytha, geta. Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára I-VI. (1862-74.) mindmáig a legteljesebb értelmező szótárunk szerint: mongol, kipcsak jellegű nyelvet beszélő népek, oszmán-török, sőt még a finnugorok is. Szólásainkban is gyakran szerepel a tatár népnév. Az érdekesség az, hogy ezekben a szólásokban sokszor anakronizmusnak tűnőén a török régebbi, mint a tatár (pl. híre van, mint a török járásnak, nem hajt a török stb.). A török szónak a tatárral való helyettesítésével először Dugonics András Jeles mondásaiban találkozunk a XVIII. század végén. Mivel a tatár szót alkalmazták lejegyzőink a "hondúló hadak"-ra, egyrészt általánosítás is történt, másrészt viszont ez a szó felvette a 'kegyetlen, gyújtogató, gyilkos'jelentést is nemzetiségtől függetlenül. így történt az, hogy a "hondúló hadak"-at szépen összekeverték tatár címszó alatt. Lejegyzőink a következőket említik (gyakorisági sorrendben): tatár, török, lengyel, német, kuruc. Lássunk a keveredésre néhány példát! Batiz (Szatmár): "Halom sor emelkedett szántó föld, és az utolsó Tatár járáskor A Szathmári Deákok összve ütvén a tatárokkal és itt temettettek el". Ennek ellentmond Szent Márton (Szatmár) közlése: "Bizonyosan 1672-ben a Szathmári német őrző sereg csatázott itten, s a magyarok és Szathmári diákok hullhattak el e helyen is, mint a közeleső Batizi határon, hol egy halom jelöli az ide temetettek sírját." Az Ung megyei Váraijárói ezt írják: "...mely helység a régi háborús időben a tatár futáskor vagyis a nép nyelvén kurutz világban elpusztítatván..." De ugyanez megfigyelhető a törökökkel, lengyellel, sőt Lehoczky Tivadar szerint: "...sajátságos, hogy a ruthén pór minden ellenséget, a németet sem véve ki, tatár vagy töröknek mond. (Beregvármegye monographiája. 3. köt. Ungvár, 1881. 385. p.). Ha történtek is keveredések, akkor is többnyire a tatárokhoz fűződnek az események. Ezeknek természetesen nevet is adtak. Kétségtelenül leggyakoribb a tatárjárás, s tegyük is mindjárt hozzá, hogy a járás szó itt hadjáratot jelent, miként a románban és a ruszinban is így van. Sorrendben a tatárfutás következik, (talán Jókai hatására), jelentése: menekülés a tatárok elől. További megnevezések: tatárpusztítás, (csak a Szatmár megyei Vezenden használják többes számban), tatárdúlás, -csata, -csordajárás -foglalás, -berontás, világ, tatár-pogányjárás, sőt Érendréden (Szatmár): tatárok bejövetele, nyilván Heltai Gáspár Chronicájából kölcsönözve. A leírások jó része azt sugallja, hogy az 1241-42-es mongol invázióról van szó, nyilván azért, hogy helységük régiségét bizonyítsák. A nép emlékezete azonban jóval rövidebb, 600 évre semmiképpen sem terjedhet (jó analóg példa erre, hogy Anonymus a honfoglalás után 300 évvel a magyar törzsnevekről már semmit sem tud). Országos jellegű támadás csak egy volt, a többiek helyi (regionális) jellegűek voltak, néhány megyét, olykor csak néhány falut érintettek. ÉszakkeletMagyarországon a teljesség igénye nélkül a következők: 1241-42, 1285, 1566, 1594-95, 1599, 1617, 1647, 1657, (lengyel is) 1658, 1660-70 (a legnagyobb az