Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Néző István: A Felsőszabolcs című lap története 1920–1938.

1930. decemberében Virágh Ferenc így határozta meg a követendőket: "A testileg és lelkileg megtépázott háborús nemzedéket meg kell erősíteni a magyarság hivatottságában, a történelmi tradíciók örök érvényű erejébe vetett hitben, hogy van magyar jövendő és lesz magyar feltámadás. ... Nem akarunk éjszakában a kiáltó szó lenni, sem viharban a kopogó jég, de leszünk az éjszakában a világosság, leszünk a viharban a támasz, s leszünk a pusztában az útjelző zászló. "

72 Tettenérhető e szavakban, mondatokban is az, amit egyetlen szóval megfogalmazhatunk: a jövő. Ennek érdekében agitál, cselekszik, éleszti a kitartást, buzdít a lap. S nem is tehet mást, nem lehet kitörni a "kényszerpályáról", ha nem is hiszünk abban, hogy kitörhetünk. 1935-ben másféle hangot is hallunk. Ez már nem annyira magabiztos mint a korábbiak, inkább a csalódottság, a keserűség érződik belőle: "Valahogy úgy kell annak lennie, hogy Kisvárda minden szükséglete szükséglet, kívánsága kívánság és vágya vágy maradjon és sohase ismerjük meg az eredmények elérésének diadalmas örömét. ...Megszoktuk, hogy szavunk visszhang nélkül marad, se nem bánjuk. Mi legalább megtesszük azt, ami a mi eszközeinktől, a mi csekélyke erőnktől kitelik. ...Lehet, hogy pusztába kiáltó szó marad szavunk, de ha csak egy kevéssel is előbbre juttatjuk céljaink valamelyikét, akkor az egész betűhalmaz nem volt hiábavaló. "

73 Szinte jelképes erejűnek tekinthető az a tény, hogy a szavak írója, Virágh Ferenc, két hónappal később már nincs az élők sorában. Három év múltával pedig a Felsőszabolcs is már csak emlék lesz. * * * A vizsgált lapról megállapítható, hogy aktuális híreket, információkat közölt, ezek iránt tömeges hírszükséglet mutatkozott. A közöltek a heti periodicitás ellenére sem veszíthették el időszerűségüket, hiszen más helyi lap nem volt. A heti megjelenés inkább fokozta, gerjesztette az információk iránti igényt, azt folyamatosan kielégítette, egyúttal megszakította a lap. Az információk nyilvánossága magas, a közéletileg fontos és időszerű kérdésekből minden jelentékeny ügy teret kapott a lap hasábjain. Amit nem közöltek, nem közölhettek, azok az informális csatornákon terjedtek. Az újság jellegéből következik, hogy kevés benne a mai hírlapokat elöntő külpolitikai híradás. Ez egyáltalán nem okoz hiányérzetet, sőt! A lap igazi értéke éppen abban rejlett, hogy felvetette, felszínen tartotta azokat a kérdéseket, amelyek az akkor Kisvárdán élő embereket érintették. Az újságírók, akiknek nem szakmájuk, de hivatásuk volt az írás, együtt éltek, szenvedtek, örültek a település többi lakosával. Ez segített abban, hogy az újság olyan formára alakuljon, amely egybeesik a közönség igényeivel. így szólhatott a lap az egyszerű emberekért, a