Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)
Merényi-Metzger Gábor: A vitézvári báró Simonyi család története
A második generáció Báró Simonyi József halála után özvegye és három árván maradt gyermeke a vadászi családi kastélyba költözött át. Fennmaradt az uralkodónak, I. Ferenc királynak egy 1833. július 25-én, Bécsben kiadott donációs levele, amelyben megerősítette Vadász és Bél-Zerind birtoklásában a báró Simonyi családot. Név szerint, "vidua: Theresia Leiner de Negelsfűrst, filius: Ludovicus-Adamo-Augusto et Carolo, filia: Catharinae. "-t. 135 A legkisebb gyermek, az 1831-ben született Károly azonban nem sokkal ezután, 1833. december 8-án meghalt. Halálának dátuma a Kerepesi temető nyilvántartásából származik. 136 Sajnos — István bátyjáéhoz hasonlóan — nála sem jegyezték fel, hogy hol hunyt el a kétéves gyermek. Véleményem szerint azonban az ő halála is Vadászon, a családi kastélyban következhetett be. A következő családi eseménynek, amelyről most említést kell tennünk, sajnos nem tudjuk a pontos dátumát. Az özvegy báróné ugyanis az óbester halála után néhány évvel ismét férjhez ment. Leiner Terézia második férje, Rochel János a Heves vármegyei Derecskén (ma Mátraderecske) született 1802. augusztus 28-án. A Pesten elvégzett jogi tanulmányai után a művelt, a régi klasszikusokat rendkívül kedvelő és azokat fordító, valamint saját verseket is író Rochel 1832 után került a vadászi kastélyba, mint az ifjú Lajos báró nevelője. 137 Itt a fiatal jogász gyorsan megkedveltette magát és hamarosan ő lett a család birtokainak a kezelője. Rochel Jánost azonban nem csak tanítványa, hanem — a még csupán 29 éves — özvegy is megszerette. A köztük szövődött szerelem pedig házassághoz vezetett. Ennek a pontos dátumát eddig nem ismertük. A véletlennek köszönhetően — egy másik család története után kutatva — azonban sikerült rátalálnom az 1836. február 3-án történt házasságkötés adataira a budapest-szentistvánvárosi (lipótvárosi) római katolikus plébánia esketési anyakönyvében. A latin nyelvű bejegyzés fordítása a következő: A vőlegény: Rochel János, ügyvéd, a Heves vármegyei Derecskéről származik és a Lipótvárosban lakik, római katolikus vallású, nőtlen, 32 éves. A menyasszony: özvegy báró Simonyiné, született negelsfursti Leiner Terézia, Bécsből származik és a Lipótvárosban lakik, római katolikus, 32 éves. Az esketést Simunchich Ignác lipótvárosi plébános végezte. 138 (Csak érdekességként említem meg, hogy a következő anyakönyvi bejegyzés gróf Széchenyi István és özv. gróf Zichy Károlyné, született gróf Seilern Crescentia házasságkötéséről szól.) 139 Rochel János és Leiner Terézia házasságából összesen hét gyermek származott. Közülük az első — de valószínűleg a második is — törvénytelen volt, mivel a születésükre még 1836 előtt került sor.