Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Merényi-Metzger Gábor: A vitézvári báró Simonyi család története

1770 és 1780 között Simon József nevű személy nem született Hajdúszobosz­lónk Simonyi óbester esetleges születési dátumaként az 1773. március 18-ait kell harmadikként megemlítenünk. Ez az adat igen érdekes és homályos pontja a "születési év kérdésnek". Fenti dátum ugyanis a Simonyi halála előtti utolsó évben került először közlésre. Ez a dokumentum az óbester 1831. március 26-án kelt haditörvényszé­ki ítélete, ahol az okirat az elítéltet 58 évesnek és nagykállói születésűnek mond­jak Ennek a forrásnak szinte folytatása Simonyi óbester halotti anyakönyvi kivonata, amelyben az Aradon, 1832. augusztus 23-án elhunyt bárót 59 évesnek és szintén nagykállói születésűnek írja. 59 A két dokumentum szerint tehát Nagykállón, 1773-ban kellett volna születnie. (Ebben az évben Simon Pálnak va­lóban született egy gyermeke Nagykálióban, de azt Zsuzsannának hívták és ápri­lis 29-én lett megkeresztelve.) 60 Ezt az évet támasztja még alá a budapesti családi sírbolton olvasható fel­irat szövege is, mely szerint báró Simonyi József 1773. március 18-án született. A Nemzeti Sírkert halottainak nyilvántartásában pedig szintén azt olvashatjuk, mint a halotti anyakönyvben, azaz Simonyi óbester élete 59. esztendejében hunyt el. 61 Hogyan és miért született meg ez az 1773-as dátum, nem tudjuk. Érdekes egybeesés azonban, hogy a hónap és a nap megegyezik a nagykállói anyakönyv­ben szereplő "első", 1771-ben keresztelt Simon József születési adataival. Utolsó és egyben véleményem szerint Simonyi óbester valódi születési adataként, az 1771. március 18-i dátumot kell megemlítenünk. Ez az adat a nagykállói római katolikus egyház keresztelési anyakönyvében szerepel. 62 Miu­tán tisztáztuk, hogy az 1777-es keresztelési és az 1775-ös halálozási bejegyzés valószínűleg hamis, így nem marad más verzió számunkra, mint hogy elfogadjuk a fenti dátumot Simonyi József születési adatának. Simonyi óbester tehát ezen a napon részesült a keresztség szentségében, mint a nagykállói Simon Pál és Hetesényi Zsuzsanna gyermeke. Meglepő azonban, hogy ez az adat — az 1777-es születési évvel szemben — igen kevés helyen lett publikálva 63 és tudomásom szerint levéltári forrás sem emlékezik meg róla. Meg kell említenünk még egy olyan feldolgozást, amely ugyan elfogadja az 1771. március 18-i születési dátumot, de helyét nem Nagykállóra, hanem a kö­zeli Tassra teszi. 64 Utánanézve ennek a "nyomnak" is, meg kellett állapítanom, hogy sem a nyírtassi római katolikus, sem az ottani görög katolikus egyház ke­resztelési anyakönyveiben nem található semmiféle, erre a tényre utaló be­jegyzés. 65

Next

/
Thumbnails
Contents