Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

László Géza: A Nyíregyháza–Sóstógyógyfürdői hadifogoly fogadóállomás története (1950)

Nyíregyháza lakosainak reagálása a hadifogoly fogadóállomás működésére Egyes nyíregyházi lakosok Sóstógyógyfürdőn a mai Blaha Lujza sétány körüli erdős-bokros részen megbújva figyelték az eseményeket. Ruhájuk alapján előbb orosz nemzetiségűeknek hitték honfitársainkat. A foglyok Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre való érkezésének hírére a hozzátartozók a Krúdy Szálló környékén keresték a találkozást szeretteikkel. Az első szállítmányok idején, különösen a korán reggel próbálkozók közül néhány embernek sikerülhetett a találkozó. Később az ÁVH-s katonák a Krúdy Szállónál lévő kisvasút, illetve villamosmegálló helynél már le sem engedték szállni azokat, akik nem Sóstógyógyfürdőn laktak. Kéri Kornél gépkocsivezető, mikor a hadifoglyok között felismerte régi ismerősét, dr. Várady Endrét, még Szilvási orvos előtt, titokban közölte ezt annak családjával. így történhetett meg, hogy annak lányai, Várady Márta és testvére már korán reggel a hadifogoly fogadóállomás környékén nézelődött. Ők szerencsések voltak, mert az ÁVH-s tiszt jóvoltából találkozhattak édesapjukkal. Körülbelül húsz méterre voltak egymástól, ahol középen az ÁVH-sok őrlánca állt, és egy katona továbbította közöttük az üzenetet, illetve az édesapjuknak szánt csokoládét. Mások csak a reggeli sorakozónál, illetve az elszállítás előtti gyülekezőnél pillanthatták meg távolról szeretteiket, mint Bugarin-Horváth Pál a feleségét. Utószó Az érintettek mindennapi megaláztatása a hadifogolytáborokból való szabadulás után sem szűnt meg. Egyeseket rendőri felügyelet alá helyezéssel kitiltottak Budapestről és több vidéki városból. Rövid időn belüli munkavállalásra kötelezték őket. Az állandó lakóhelyről való eltiltás álláskeresésüket is jelentősen megnehezítette. Legfeljebb csak munkásszállásokon húzhatták meg magukat. Egyetemi végzettséggel, két-három idegen nyelv ismeretével is gyakran 15-20 helyen megfordultak míg alkalmazták őket. Éveken keresztül állandó éjszakai műszakban, a legnehezebb körülmények között dolgoztak. Egy részük még ilyen lehetőséget sem kapott, mert mikor meghallották, honnan szabadultak, nem volt számukra hely. Munkaviszonyuk hiánya miatt a rendőrség viszont állandóan zaklatta őket. Volt közöttük aki nem bírta tovább ezeket az igazságtalanságokat és véget vetett életének.