Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

László Géza: A Nyíregyháza–Sóstógyógyfürdői hadifogoly fogadóállomás története (1950)

1953 november 20. 79 fő 1953 november 27. 202 fő 1953. december 4. 404 fő Az NSZK-ba elengedett emberek utolsó csoportja után, a táborban maradt körülbelül nyolcvan-száz jugoszláv illetőségű sváb hadifoglyot teherautókkal még aznap a nyíregyházi börtönbe vitték. Itt már nem kellett dolgozniuk. Körül­belül 20-25 főt 1953 karácsony táján elszállítottak közülük. Akik ott maradtak le­velet írhattak hozzátartozóiknak. A téli napokat olvasással és zenéléssel töltöt­ték.^ Nyíregyházáról 1954 április 23-án vagy 24-én 55 főt Ózdra vittek, ahol építkezésen dolgoztak és barakkokban laktak. Szabadon élhettek, csak rendőri felügyelet alá voltak helyezve, azaz kéthetenként jelentkezniük kellett a rendőr­ségen. Innen 1954 május elején mintegy negyven főt elengedtek az NSZK-ba. De a hónap végén valamennyien megkapták az útlevelet. Külön vasúti kocsiban utaz­tak a magyar határra, ahol már az osztrák vöröskeresztesek és a német megbízot­tak vártak rájuk. Mosdás és átöltözés után az NSZK-beli Piding településre vitték őket.™ Mintegy tizennégy hadifogoly börtönbüntetése miatt csak 1955-ben sza­badult, akik még ez év őszén a Német Szövetségi Köztársaságban telepedtek le. 71 A volt tiszalöki hadifoglyok az NSZK-ban 1954 január 31-én egy bajtársi szövetséget alakítottak, "Vereinigung ungardeutscher Spaetheimkehrer Kamerádén des 4. október" néven, ahol évente több alkalommal is összejönnek. Az Október 4. Baráti Társaság összefogója Richter György, aki Nyírgyháza­Sóstógyógyfürdőre az első hadifogoly szerelvénnyel, 1950. nov. 28-án érkezett. Alelnökük Böhler Henrik a második hadifogoly csoporttal, 1950. dec. 1-én szállt ki Sóstógyógyfürdőn a vagonból. 72 Tiszalökről különböző ürüggyel néhány embert tovább szállítottak Kistarcsára, Vácra, a Markó utcai börtönbe Budapestre, Kecskemétre, Balassa­gyarmatra és az oroszlányi szénbányába. Ezen emberek későbbi sorsát nem ismerjük." A tiszalöki hadifogoly tábor helyén 1989 okt. 4-e óta emlékoszlop áll, az önkény által megölt bajtársak nevével. 74 Kecskeméten Budapestről, a Mosonyi utcai ÁVH-s laktanyából 1951 június 2-án körül­belül négy-ötszáz hadifoglyot Kecskemétre vittek. Estére érkeztek a városba, ahol géppuskás ÁVH-sok kísérték őket a Korhán-közbe. Barakkokban, szalma-

Next

/
Thumbnails
Contents