Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

László Géza: A Nyíregyháza–Sóstógyógyfürdői hadifogoly fogadóállomás története (1950)

A Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre érkezett 7.616 hadifogoly közül 5.818-at, azaz 76,4 %-ot továbbszállítottak Budapestre, 1.798-at, 23,6 %-ot pedig rendőri felügyelet alá helyezéssel szabadon bocsátottakéi Budapesten Budapesten a Keleti pályaudvaron szállították ki őket a szerelvényekből, ahonnan egyesek erős katonai kísérettel gyalog, vagy teherautóval mentek át a közelben lévő Mosonyi utcai volt Toloncházba, az akkori ÁVH-s laktanyába, má­sok a visszaemlékezések szerint pedig a Markó utcai fogházba, a Fő utcai börtön­be, vagy egy budafoki boros pincébe kerültek. A foglyokat a Mosonyi utcai épü­let pincéjében, a földre szétszórt szalmán helyezték el, ahol szinte elviselhetetlen zsúfoltság volt. Itt körülbelül nyolc-tíz napig várakoztak. A koszt nagyon hitvány volt, és az őrök leplezetlen rosszindulattal viseltettek a foglyok iránt. Az ember­telen bánásmód elleni tiltakozásul egyesek éhségsztrájkot kezdtek. A Toloncház­ban megtörtént a hadifoglyok bűnügyi nyilvántartásához szükséges fényképezés és ujjlenyomat felvétel. Ezenkívül különböző kihallgatásokon estek át. A vissza­emlékezések szerint a kínzások miatt volt aki öngyilkosságot követett el. 52 A Mosonyi utcai laktanyából körülbelül két hét múlva egyeseket Vácra, a régi kesztyűgyár egyik épületébe, másokat pedig a Kőbányai Sörgyár területére, illetve a Mezőgazdasági Vásár tenyészállat-kiállító istállóiba szállítottak. Ezeken a helyeken rendszeres orvosi ellenőrzésen vettek részt, mivel voltak közöttük fer­tőző betegek, többen szemtrachomában szenvedtek. 53 A gyógyulás függvényében, 1951 tavaszán visszavitték őket a Mosonyi utcai laktanyába, ahol ismeretlen szempontok szerint csoportosították őket. 54 A külföldi illetőségű hadifoglyok Budapesten Nehéz helyzetbe kerültek a szomszédos országokba való magyar nemze­tiségű hadifoglyok. Ugyanis a Nyíregyházáról rendőri felügyelettel munkahelyre irányított külföldi illetőségű hadifoglyok nagy része nem jelentkezett a meghatá­rozott településen. A fővárosba mentek, 55 és ott az illetékes államok budapesti kö­vetségeinél bejelentették, hogy Magyarországon rokonuk nincs és kérik hazauta­zásuk engedélyezését. A külföldi követségek felvették a kapcsolatot a Magyar Külügyminisztériummal, amely kérte ezen emberek sürgős elhelyezését. A Nép­jóléti Minisztérium a Dózsa György út 150. sz. alatt lévő fővárosi átmeneti ott­honban helyezte el őket. De itt csak a rendőri jelentkezési kötelezettségnek eleget tevőket fogadták be. A többiek továbbra is a fővárosban kóboroltak.

Next

/
Thumbnails
Contents