Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)
Bukovszky László: A nyíregyházi tirpákság áttelepülésének levéltári forrásai Szlovákiában
keztek a már jelentkezett szlovákokat minél jobban és hatékonyabb formában rábírni az áttelepülésre. Nyíregyházán a tavasz folyamán több színházi előadást szerveztek, a nézők száma meghaladta az ezret. A budapesti CsÁB kulturális szakosztályának elöljárója májusban személyesen jelent meg több tanyabokorban, ahol előadással egybekötött kultúrestéken próbált hatni a szlovák lakosokra. 56 A területi kirendeltség aktivistái sorra járták a tanyabokrokat és győzködték az embereket. A nagy erőfeszítéssel végzett munka csak részben hozta meg gyümölcsét, ugyanis márciustól októberig csak 13-an települtek át Szlovákiába ill. Csehországba. Az utolsó áttelepülési hullám a nyíregyházi körzetből az év utolsó két hónapjában zajlott. November két napján /2-án és 28-án/ két-két szerelvény hagyta el Nyíregyházát összesen 432 személlyel. Az utolsó szerelvény - 70 személlyel - viszont 1948. december 16-án hagyta el a várost. Az utolsó két szerelvény indulását megelőzően egy nagyméretű rendezvényre került sor, melyen a CsÁB és a Magyarországi Szlovákok Szövetségének képviselői ünnepélyesen búcsúztatták a nyíregyházi tirpákság utolsó áttelepülő csoportjait. 57 Az év végével a CsÁB körzeti kirendeltségeinek irodái sorra szűntek meg. így volt ez Nyíregyházán is. A 13. körzeti kirendeltség 1948. november 30-án megszűnt, ezt követően a területet a 10. számú miskolci körzethez csatolták. 58 A Magyarországon működött 18 CsÁB kirendeltség területéről áttelepült szlovákok statisztikai táblázatán Tótkomlós, Pécs és Sátoraljaújhely körzetet negyedikként a nyíregyházi körzet követi. 59 Jegyzetek 1. Cierna-Lantayová D. \ Podoby cesko-slovensko - mad'arského vzfahu 1938-1949, Bratislava, 1992, 78. 2. Slovensky národny archív v Bratislave /Szlovák Nemzeti Levéltár Pozsony, a továbbiakban SNA-B/, Fond Povereníctva informácií a osvety/ a továbbiakban PIO/, inv. c. 72, kr. 49, c. 10 818/1947 Roőná správa odsunového odboru za rok 1946 /A CsÁB kitelepítési osztályának 1946.évi jelentése/. 3. Uo. 4. Nyíregyházán ez a szándék csak az erőteljes propaganda után vert gyökeret. 1928-ban a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 10. évfordulóján a helyi szlovákok nyilatkozatban ítélték el a cseh politika térnyerését Szlovákiában, melyben párhuzamot vontak "Ű cseh uralom alatt élő szlovákok gazdasági és politikai helyzete valamint a Magyarországon élő nemzetiségek helyzete között". Ugyanakkor nyílt levélben a Toledoi Hírlapon keresztül felhívással fordultak az Amerikában élő szlovákokhoz Trianon revíziójának támogatása ügyében. Népszavazás kiírását követelték a nagyhatalmaktól, ugyanis szerintük a szlovák nemzet a testvéri magyar nemzettel szeretne újra egy hazában élni. Okresn archív v Galante /Járási Levéltár - Galánta/, Fond Okresn úrad v Galante, c. 398/1928 prez. kr.26. 5. Bobák J.:Antifasisticky front Slovanov v Mad'arsku /1945-1947/, Slováci v zahranicí 10, Martin, 1984, 11.