Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Nagy Ferenc: Kísérlet a kiigazításra: a Nagy Imre program hatása Szabolcs-Szatmár megyében

tartja vissza a tsz azzal az indokkal, hogy úgysem tudja megművelni. A fia meg­halt, az unokája éppen katona. A tsz azonban földjáradékot sem fizet, csak hasz­nálja. Panaszát így fejezi be: "ebből az a következtetés vonható le, hogy pártunk és kormányunk irányvonalát nem helyesen hajtják végre a helyi szervek".' 0 Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy már 1954 első hónapjaiban a já­rási mezőgazdasági osztályok diadalittas jelentésekben számolnak be arról, há­nyan vonták vissza kilépési nyilatkozatukat. ANagykállói járásban 49 fő, a nyír­egyháziban 70 fő, a tiszalökiben 80 fő, a mátészalkaiban 33 fő, a vásáros­naményiban 117 fő, a nyírbátoriban 46 fő lépett vissza a tsz-ben március hónap­ban. A kiigazítási kísérlet az MDPIII. kongresszusa után láthatóan még inkább erejét veszíti. A megyei párt és tanácsi vezetés reformokat szabotáló magatartása megerősítést nyert. Fokozatosan elmaradnak a központi kormányzat reformokat erősítő lépései, leiratai is. És bár a jelentések még 1954 decemberében is arról számolnak be, hogy "a kilépési hangulat a Nyírbátori járásban nemhogy csökkent volna, inkább nőtt" 11 nincs már igazi támasza a megújulásnak. A megye mezőgaz­daságában, de egész társadalmában megmaradnak, sőt nőnek azok a feszültségek, ellentétek, melyek részleges feloldására az elvetélt reformkísérlet vállalkozott. Arra várnak immár, hogy megoldásukra egy minőségileg más, radikálisabb vá­lasz születhessen. Ez pedig maga az 1956-os forradalom és szabadságharc lesz. Jegyzetek 1. Vásárhelyi Miklós: Az első meghiúsított reformkísérlet. = Medvetánc, 1988. 2-3. sz. 151. p. 2. Szabó Bálint: Gazdasági, politikai változások az 1953 júniusi fordulat után és az MDP III. kongresszusa. = Párttörténeti Közlemények, 1984. 1. sz. 61. p. 3. Szabolcs-Szatmár megye fontosabb statisztikai adatai 1952-1955. é. n. 65-66. p. 4. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára (A továbbiakban SZSZBMÖL.) XXV. 4. 5. SZSZBMÖL. XXIII. 20. 52. d. 6. SZSZBMÖL. XXXIII. 2. MSZMP iratok I. f. 10. d. 30-32. ö. e. 7. SZSZBMÖL. XXIII. 20. 52. d 8. SZSZBMÖL. XXXIII. 2. MSZMP iratok I. f. 11. d. 32-35. ö. e. 9. SZSZBMÖL. XXIII. 20. 52. d. 10. Uo. 54. d. 11. SZSZBMÖL. XXXIII. 2. MSZMP iratok I. f. 12. d. 35-37. ő. e.

Next

/
Thumbnails
Contents