Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)
Galambos Sándor: Millenniumi ünnepségek a Szabolcs megyei községekben
ra méltók voltak a "bátor" névre, mert híven teljesítették hazafias kötelességeiket, sőt még az utódoknak is hagytak örökséget, s ez által lehetővé tették legalább máig a községi adók mellőzését. Az a kérdés most már, hogy mi, akiknek meglehet méltatlanul jutott azon szerencse, hogy hazánk ezeréves fennállásának örömünnepét megérjük, miképpen tiszteljük meg az ősök emlékét, miképpen tegyük magunkat méltókká az utókor tiszteletére, úgy mint ezt őseink tették, s miképpen munkáljuk az utódok javát, hogy majdan a történelem ítélőszéke előtt el ne ítéltessünk. Először is vegyük jegyzőkönyvbe, s hitünkkel erősítsük, hogy istenfélők vagyunk, mint voltak őseink. írjuk le az utódoknak, hogy mielőtt e gyűlésbe jöttünk, a templomban voltunk, s ott a buzgóság szárnyain Istenhez emelkedve hálákat adtunk neki kegyelméért, mellyel magyar nemzetünket s hazánkat annyi vész között ezer évig fenntartotta, s ezt nekünk megérni engedte. írjuk meg, hogy e nemzet fiai mind mai napig szentül megtartották a honfoglaló ősök által kötött, verőkkel pecsételt szerződést, mellyel magok fölé egy főembert, egy királyt választottak parancsolóul, akinek engedelmeskednek ma is, mert ez is törvényekkel és tényekkel bizonyítja a nemzethez való ragaszkodását s bizodalmát. Parancsoljuk meg az utódoknak, hogy szeressék a hazát, mint szerették őseink, akik a költő szerint "Szív-vérökön ezerszer válták meg e hazát." Mi pedig, akik a jelen békés napokban hőstetteket nem mívelhetünk, tegyünk ünnepélyes ígéretet, hogy mindég e hazának s közelebbről e városnak javát munkáljuk, s a kezünkbe adott hatalommal visszaélni nem fogunk, hanem e város lakóinak életét és vagyonát megóvni mindig törekedni fogunk, s e célból határozzuk el, hogy a jelenlegi városháza nemsokára szükségessé válandó felemelése alkalmával ez épület fölé egy órával ellátott tűzoltóőrtornyot építünk. Van ugyan nekünk két műemlékünk, két templomunk, melyek minden írott okmánynál ékesen szólóbban hirdetik a nagy király: Hunyadi Mátyás és korának dicsőségét, s melyeknek fenntartása erkölcsi kötelességünk, de ez őrtorony nem egy korszaknak, de ezer évnek dicsőségét fogja emlékébe idézni az utókornak, az óra pedig míg egyrészről mutatja az idők múlandóságát, másrészről az időközök jelzésekor mintegy feltartóztatva az idő haladását, érchangokon azt fogja hirdetni, hogy legyen bár minden mulandó, de a magyarnak hazaszeretete örökké való! Úgy legyen!!! Ajánlom indítványaim elfogadását azzal, hogy a város történelmének és ezen ünnepélyek lefolyásának írásba foglalására egy küldöttség lesz kinevezendő." Határoztatott Fenti emlékbeszéd jegyzőkönyvileg megörökíttetik, továbbá a község története s az ünnepélyességek lefolyásáról szóló emlékirat elkészítésével Balaton