Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Pók Judit: A Szatmári tizenkét pont visszhangja Szabolcs megyében

pedig eltörölni, képtelen volt féken tartani. Ha az asztal elején állókat sikerült is leparancsolni, a lármát elfojtani lehetetlenség volt, egyfolytában zúgott a "nem adózunk semmire, éljen a szabadság, maradjunk a réginél". A választmányi javaslatnak az adóról szóló pontját, többszöri próbálkozás ellenére is, még csak felolvasni sem lehetett, így az alispán határozatul kimondta a többség akaratát. Az ő szavát azonban kevésnek találván, a kortes vezérek követelték, hogy a szokásjog ellenére ott rögtön foglalják azt írásba és pecsételjék meg. így nyomban hitelesítették is a szabolcsi nemesség akaratát, mi szerint "a nemesség semmiféle adót, sem pedig akárminémű ajánlást semmi szín alatt magára nem vállal, s nemesi szabadságához híven ragaszkodik". E határozatot körbehordták és hirdették, írásba foglalását bemutatták a közönségnek, de mindez kevés volt lecsillapításához. A tanácskozás következő pontja az ősiség kérdése lett volna, de míg bent a teremben a háziadót úgymond lebicskázták, az udvaron a tömeg Eördögh Aloízt a vállán hurcolva, az ősiségét ejtette el. Mindezek után az alispán a gyűlést kénytelen volt másnapra halasztani, amikor is már nem volt ugyan annyi köznemes jelen, mégis rendre megbukott a többi szatmári pont is. Eördögh Aloíz indítványait sorra keresztülvitte, nevezetesen határozat született arról, hogy az adóról a jövő országgyűlésig tanácskozni sem lehet, az esetleges másféle terhekkel kapcsolatban az egész nemességet össze kell hívni. A nemesi szabadságból következik, hogy akik nem nemesek adót kell hogy fizessenek, így a honoráciorokat adó alá kell vetni. Azontúl, hogy a nemesség a háziadóból részt nem vállal, a megye rendéi az ősiségét is fenn kívánják tartani, a birtokbírhatást és hivatal viselést a nem nemesi osztályokra kiterjeszteni nem óhajtják, és igaz ugyan, hogy Szabolcs is több országgyűlésre (1832/1836, 1839/1840) adott számtalan utasításában a cenzúra eltörlését szorgalmazta, most azonban, a sajtószabadságot a közrendre nézve veszedelmesnek találván, további fenntartását adja utasításba követeinek. Eördögh Aloíz felszólalása szerint: "Mióta Kossuth ír azóta reánk csak veszedelem háramlott, a közcsendesség megkívánja, hogy maradjon a cenzúra úgy, mint eddig volt."" Az egyébként ellenfelei által is elismerten nagy tehetségű, művelt Eördögh Aloíz által űzött hallatlan mértékű korteskedés, a fékevesztett tömeg szenvedélye megdöbbenti magukat a konzervatívokat is. Későn veszik észre, hogy a kezükből kicsúszott, irányíthatatlanná vált nemesség még az általuk is pártolt ügyeket — az összes szatmári pontot — megbuktatja. Befektetett pénzük, a tudósítások szerint több ezer forintra rúgó összeg, magánérdeket, azaz Eördögh Aloíz követségre jutását szolgálja csupán. A szégyenletes eseményektől és Eördögh Aloíz személyétől a konzervatív pártvezérek is elhatárolják magukat, a gr. Dessewffy Emil által — ő egyébként szintén részt vett e nevezetes közgyűlésen — szerkesztett Világ c. konzervatív lap hasábjain jelentik ki, hogy a "tespedés hőseivel, a reactio embereivel, a tömegek erkölcsiségének megrontóival, a