Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Kujbusné Mecsei Éva: Az 1790–1791-es diétai történések a szabolcsi követjelentések tükrében

lasztás joga. Eszerint ültették vissza Sztárayt a főispáni székbe, letétetve vele a megye által készített esküt.

3 Bár a gróf ezt követően kérte a királyi beleegyezést újraválasztásához, tettét mégis hűtlenségnek nyilvánították. Azért pedig, hogy a május 3-i közgyűlésen nem akadályozta meg az eskütételt, felségárulással vádolták. Hiába állt ki mellette a megye, sőt a kancellária is hangsúlyozta, hogy Sztáray ezzel a lépésével megelőzte azt az általános folyamatot, hogy a rendek fosszák meg hivatalától, mint történt ez más megyékben, ill. éppen így biztosította a hatalom, a közigazgatás folyamatosságát és kerülte el az anarchiát. Lipót szerint azonban más is volt Sztáray rovásán: 1790 elején a megye az ő főispánsága alatt rendelte el az általános insurrectiót. A nemesi felkelés szervezése, a felfegyverkezés eztán kiterjedt a szomszédos megyékre: Biharra, Szatmárra, Zemplénre, Abaújra. Ráadásul a gróf még júliusban is azt hangoztatta, hogy az országnak úgy kell felkészülni, hogy bármely pillanatban szembeszállhasson a Habsburgokkal, sőt ha a helyzet úgy hozná, el is szakadjon tőlük.

4 Ez a lehetőség akkor realizálódott volna, ha a jozefinizmus idején csorbát szenvedett jogaik miatti sérelmeik orvoslására törvényes úton nem nyílt volna mód. A trónörökös Lipót azonban márciusi meghívólevelével meghirdette a régen várt országgyűlést, nem is Pozsonyba, hanem Budára híva Magyarország rendéit. Mivel a rendi országgyűlés törvényalkotó munkája mellett az azok végrehajtása során felmerült akadályokkal, visszaélésekkel is foglalkozott, ezáltal igazgatási és jogszolgáltató tevékenységet egyaránt folytatott, lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar nemesség reményt lásson "arany szabadsága" biztosítására. A királyi meghívólevelet személyre szólóan kapták a felsőtábla tagjai a főrendek, valamint megkapta minden vármegye és királyi város is. Ez utóbbiak választott követei alkották az alsótáblát, amely 1790-től négy kerületből állt: a dunántúliból, a Dunán inneniből, a tiszántúliból és a Tiszán inneniből. A két utóbbi "tiszai kerületek" néven általában együtt ülésezett. A két tábla külön tárgyalt és szavazott, döntéseikről egymást üzenet útján tájékoztatták. Végül közös felirattal fordultak az uralkodóhoz, akinek elutasító válasza esetén mindkét tábla elölről kezdte a közös állásponthoz szükséges lehetőségek kidolgozását. A felsőtábla személyes szavazattal bíró tagjai saját véleményüket, míg az alsótáblán helyet foglaló követek az őket megbízó közösségnek már a 18. század elejétől írásba foglalt álláspontját képviselték. Számukra az utasítást a megyei közgyűlés által kinevezett küldöttség állította össze. A követutasítás tartalmazta a megye véleményét a királyi meghívólevélben részletezett, az országgyűlésre kerülő tárgyakat illetően, csokorba szedte azokat a — főként megyei — sérelmeket, amelyek megoldásához az országgyűlés támogatását kérték. Szabolcs megye 1790. május 10-i közgyűlése követei számára a képviselendő álláspontokat az alábbi 85 pontban fogalmazta meg.