Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Takács Péter: Adalékok "Murokország" lakóinak életmódjához a XVIII-XIX. század fordulóján

lakosságot "kikérdező" 9 kérdőpont utolsó kérdését megváltoztatták. II. József jobbágyrendelete után ugyanis fölöslegessé vált rákérdezni arra, hogy örökösök-e, avagy szabadmenetelüek a jobbágyok. Ezen kérdés helyett ezúttal az erdőélési szokásokról tudakozódtak a kérdező biztosok.

5 Mielőtt azonban vallatóra fognánk az így keletkezett fonásokat, vessünk egy pillantást a II. József kori népszámlálás adataira. Murokország népessége 1785 - 1787 között

6 A község neve Házak Családok Összes népesség Férfiak száma Nemes férfi A község neve száma Összes népesség Férfiak száma Nemes férfi Ilencfalva 43 45 212 111 32 Lőrincfalva 46 44 218 104 3 Lukafalva 68 73 366 200 77 Összesen 157 162 796 415 112 A számok egyértelműen tükrözik, hogy olyan településekről van itt szó, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol patriarchális keretek közé szerveződve múlnak a közösség hétköznapjai, s nemcsak együtt élnek, hanem tényleges közösséget is alkotnak az emberek. Kis túlzással azt is mondhatnánk: egy nagy család a három község. Ami 157 házban, 162 családban, 796 ember között történik, abban nincs titok. Ilyen kicsi számú közösségben az individum feloldóik a szokások diktálta örökletességben, értékrendben és életvitelben. Céljaiban aláveti magát a közösségnek, az írottan, vagy hagyományokban nemzedékről nemzedékié szálló "falutörvénynek". Fészekaljnyi közösség ez még akkor is, ha három falu igazgatási keretei közé szervezte őket a történelem. Nem véletlen hát, hogy annyira összecsengenek azok a vallomások, amelyeket 1785-ben és 1820-ban "vettek ki" mindhárom településen. Első alkalommal vadadi Nagy József marosszéki szolgabíró és esküdttársa Halmágyi Imre kérdezgették a "megesketett" személyeket. Ilecfalván három "agilis", tehát "félnemes" - Tollas István, Székely Zsigmond és Horkó András -, és négy "szabad nemes" - Jánosi József, Jánosi István, Mátyás Pál és Jánosi Mózes - tett "vallomást". Hangoztatták is, hogy "az mű falunkban egy jobbágy sincsen, hanem mind székel szabadsagai élő emberek laknak". Némileg változott a helyzet 1820-ra, amikor Dósa Dániel és Nagy Elek conscriptorok "vallatták" a lakosokat. Ekkor két "armalista" - Horváth István és Bartha Gergely -, négy "szabad székely" - Horkó András, Tollas Zs

i

gmond, Puskás István és Kakasi Mihály - és egy "colonus", Mátyás Sámuel úr jobbágya Kerekes Zsigmond - tettek vallomást. A változás okára is fény derül. "Itt nállunk - mondották a kérdezettek egybehangzóan - a colonusok conventio