Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Margócsy József: Nyíregyháza nemzet- ill. országgyűlési képviselői 1848-1944 között

7. Beniczky Miksa /1829-1912/ Liptó megyéből indult, joghallgató korában élte a szabadságharc. A nagyobbára tanulókból álló egri 26. honvéd zászlóaljban harcolt Klapka, majd Nagy Sándor vezetése alatt. - Világos után birtokaira vonult vissza, később Borsodban vállalt megyei aljegyzői állást. 1863-ban telepedett Nyíregyházára, itt Lónyay Menyhért ügyeinek képviselője, gazdálkodik is a közeli Simán. 1890-ben. az akkor már ötévesre emelt ciklus végefelé halt meg Vidliczkay József, az üresen maradt helyért jelentkezett a szabadságharcos múlttal rendelkező Beniczky, - akinek egyébként ezen kívül nemigen volt több említésre méltó érdeme, tulajdonsága. Fellépett vele szemben a kormánypárti, szabadelvű Farbaky József /1838­1896/ evangélikus lelkész. A rövid másfél évért nem folyt nagy harc, a választásra jogosultaknak is csak mintegy a fele vett részt a szavazáson: a tótul is jól beszélő Beniczky így nagy többséggel győzött. A következő, teljes ciklusra is jelölteti magát 1892-ben, az ugyancsak függetlenségi programmal először fellépő Meskó László városi főügyésszel szemben. A 699:654 arány Beniczkynek kedvezett, de ebben a turnusban sem vette hasznát képviselősködésének a város. A következő választáskor újra fellép, megbukik, mindenképpen polgármester is akar lenni, - de hívei akkor már végleg cserben hagyták. Anyagi helyzete is megromlott, politikai aspirációi reménytelenné foszlottak. El is hagyta a várost, s egy budapesti honvéd menházban töltötte élete utolsó éveit. 8. Feriicska Kálmán /1852-1906/ régebben idetelepedett üvegkereskedő családból származik: ahol a fiúk már hivatalnoki, értelmiségi pályára mennek, s tanulmányaik elvégzése után szülővárosukban helyezkednek el. 1879-ben végezte jogi tanulmányait, ugyanakkona szerezte meg ügyvédi oklevelét is. Három évig még Pesten gyakornokoskodik, 1882-ben már itthon nyitja meg irodáját, s nem sokára meg is házasodik. A legtekintélyesebb lakatos­ul esteinek, Andráscsik Józsefnek a leányát veszi feleségül. Szerencsésen alakul pályája: fiatalon előbb a képviselőtestületben, majd a megyei törvényhatóságban is taggá választják, 1893-ban pedig a városi tiszti főügyészi állást nyeri el. Nincs itt hely sokfele, sokirányú társadalmi tisztségének, megbízatásának felsorolására, jóllehet ezzel is bizonyítható lenne az a népszerűség, amely képviselővé választását lehetővé tette. A függetlenségiek büszkék voltak Vidliczkay példátlan sorozatára, röstelkedtek Beniczkynek előrehaladott korát is fölülmúló tehetetlenségéért. Az 1896. októberi választások előtt, amikor megint Beniczky a szélbaliak jelöltje, sajátságos helyzetbe került a város. A kampány megindulásakor ugyanis biztatás érkezett a Bánffy-kormánytól, hogy időszerűnek látják Nyíregyháza régebbi vágyának teljesítését: a törvényhatósági joggal rendelkező városok közé sorolást. Ez ugyanis függetlenítette volna a várost a megye gyámkodásától, olykor önkényeskedésétől. A feltétel azonban a

Next

/
Thumbnails
Contents