Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Balogh István: Szabolcs megye közigazgatása 1848-1871 között

A harmadik 1867- 1871 között működött megyei bizottmány működésének legláthatóbb eredménye a tisztviselőket érintő rendszabályok meghozatala volt. Ez még sokat átvett a rendi közgyűlés által alkotott utolsó szervezeti szabályzatból. Az 1871; 42. tc. megalkotásakor már a megyei igazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztása megtörtént. 1869-ben minden megyében megalakult a királyi törvényszék, a járásokban a járásbíróságok. A bírák ettől kezdve uralkodói kinevezés alapján nyerik megbízatásukat, elvileg a központi kormányzattól is függetlenek, az 1886 évi rendezésig a helyi igazgatással sincsenek jogilag szabályozott kapcsolatban. Az 1868-ban hozott népiskolai törvény bővítette a megyei igazgatás szakszerűségét, a népoktatás feletti felügyelet céljából létrehozta a megyei tanfelügyelőséget. Az 1871: 42. tc. a megyei igazgatásnak csupán az alapkérdéseit rendezte. Lényege két pontban foglalható össze: 1. A vármegye a törvény korlátai között önkormányzati szervezet, amely az államigazgatás előírásait közvetítő, közérdekű ügyekben feliratokkal fordulhat a kormányhoz, vagy a képviselőházhoz. 2. Az önkormányzat testületi szerve a közgyűlés, elnöke a főispán, a központi végrehajtó hatalom képviselőként őrködik az államigazgatás érdekei felett. Ezek az alapelvek a megyei rendszer fennállásáig változatlanok maradtak. Fennállása második felében, - az első világháború után a szakigazgatás területi szervei számban is megszaporodtak és a központi kormányzat az autonómia körét is szűkebbre vette. Fel kell tennünk a kérdést, hogy a társadalom polgári átalakulása a liberális elvekhez képest mennyire volt képes népképviseleti jellegűvé átalakítani a megyei önkormányzati testülete a közgyűlést. Utaltam rá, hogy a valódi széleskörű népképviseletről azért nem lehet szó, mert a cenzus és a viliiizmus miatt igen jelentős - egyébként választásra jogosult - társadalmi réteg számára az aktív választójog elérhetetlen volt. A cenzus vagyoni, életkori és nemek szerinti korlátokat állapított meg. Az egyenes adót nem fizetők, bizonyos korhatáron alul a nők nem gyakorolhatták ebbeli jogukat. A szűk körű vagyonos kisebbség a virilizmus révén sokszoros előnyt élvezett a nagy többséghez képest. Szabolcs megyében 1848-ban a választójoggal felruházottak száma 9.154 volt, 1871-ben pedig 11.702 személy. Egy nemzedék alatt a növekedés 22 %, de ez csak a népesség számszem gyarapodásának felel meg. A képviselet köre tehát nem tágult, a népesség 10-11 %-a gyakorolhatta állampolgári jogait.'

5 Ismét más kérdés, hogy az ilyen módon létrejött igazgatási szeivezet mennyiben felelt meg a korszerű.közigazgatás igényének. A viták azt mutatják, hogy a szinte generációként meg-megújuló refoimkisérletek, a javítgatások az elvekhez képest nem sok gyakorlati eredménnyel jártak.